fabiengyerek

Ma egy hete nincs már cici. Még szeretné, este főleg, de azt hiszem, megérti, hogy nagykisfiú lett, és a nagykisfiúk se kérnek cicit, és a nagykislányok se kérnek cicit. Az első napokban felsoroltuk az összes gyerekismerősét a bölcsiből, és itthonról is, nehogy az jöjjön le, hogy csak a bölcsisek nem kaphatnak cicit, szóval végig mondtuk, hogy ő se kér cicit, és ő se kér cicit, és ő se, és ez talán hatott. Vagy nem tudom mi.
Most úgy alszik el, hogy az ölembe veszem a kiságya mellett, és énekelek egy Este jó este jót, egy Bodzavirágbólt, egy Bóbitát (pótita), mondok néhány kedves Weöres verset (Tó vize tó vize, Tekereg a szél, Őszi éjjel), valamint az utóbbi két napban pedig mesét is. Sose gondoltam volna, de aztán mégis. Ezek 8-10 mondatos kis történetek, egyik mondat közben találom ki a másikat. Például mese két cicáról, akik itt laknak nálunk a lépcső alatt, és valami zajra felfigyelnek, és a cseresznyefa alatt találkoznak egy békával, és ennek nagyon örülnek, és aztán szundikálnak. Vagy mese egy vavvav kutyusról és egy cicáról, akik kimentek a Dunapartra, és integettek a kompnak, aztán este lett és hazamentek és szundikáltak. Eddig ennyit találtam ki :) De elég jó szórakozás, ráadásul a gyermek ezután teljesen önszántából bemegy a kiságyba, lefekszik, és tíz másodpercen belül elalszik. Ez a gyermek egy tündér, az biztos :)
Most már a bölcsit nagyon szereti, úgy megy be reggel, hogy vissza se néz. Ha elfelejtek puszit adni neki, akkor aznapra úgy jártam. Valamelyik nap itthon felejtettem a mobilomat, és pár utca után visszafordultam, mire elkezdett kiabálni a gyermek, hogy nem haza bölcsibe! nem haza bölcsibe! :)
Két év két hónapot kapott az anyatejből. Jó volt. Mostantól nagykisfiúnak számítom.

 CD-n: Ukulele

Az a jó, hogy a Mustang gyárt nadrágokat nagyseggű és rövid lábú nőkre is. Mert például máshol alig kapni olyat, ami rám jó. Nem tudom mitől evidens az, hogy a fenékmérettel együtt lineárisan növekszik a combhossz is. A 42-es nadrágokat magamra tudom szuszakolni, de le kell vágni belőlük. Tegnap vettem egy canda világos farmerszerű viszont elegánsnak ható nadrágot, de nem volt időm felvarratni a barátnőmmel, úgyhogy kiválóan nézek ki fehér cérnás felszegéssel. Bár még ez a legkevesebb, tekintettel arra, hogy le vagyok hányva kakaósnápolyival és beleültem egy fél liter teába is. Utóbbi az én hülyeségem, mert elfelejtettem beletenni a szelepet a gyermek kulacsába. A kulacsot viszont beletettem a táskámba. A táskámat rádobtam a vezetőülésre, amíg hátrarohantam bekötni a gyermeket a gyerekülésbe. Aztán visszarohantam és a táskámat átdobtam az anyósülésre, majd lehuppantam és üvöltöttem. Visszamentem a házba, és mivel nincs másik rongyom dögmeleg időjárással egybekötött munkába is felvehető nadrágom jelenleg, és már egyébként is jócskán (9h) elkéstünk, ezért egy hajszárítót bedobtam a kocsiba, hogy majd a munkahelyemen megszárítom a fenekemen, ha valakit zavar rajtam kívül az, hogy úgy nézek ki, mint aki bepisilt. Ezek után kukáztam a mosogatóból egy másik kulacsot, gyorsan vizet raktam bele (mert innivaló nélkül nem indulhatunk el) és visszarohantam a gyermekhez, aki addig ücsörgött a 40 fokos autóban. Aztán végigszáguldottam a városon, aztán fél óráig kerestem parkolóhelyet, aztán csak fizetőset találtam, aztán berohantunk a bölcsibe, aztán lehányt a gyerek, aztán elküldtek, hogy ez csak hiszti. És most itt ülök, de mindjárt megyek rágyújtani. Az a jó, hogy amúgy alacsony a vérnyomásom, máskülönben most biztosan agyvérzést kapnék.

Napra pontosan egy hónap telt el az első bölcsiben töltött perc és az első ottalvás között. Nagyon fárasztó volt, de megérte ez a hosszú beszoktatás. Az első nap, amikor ebéd után megpróbálták az alvást, akkor elfelejtették neki odaadni a cumit, valami gyűrődés volt a lepedőn, ami szétnyomta az arcát, mégis egy nyikk nékül aludt ott. És ennyi volt. Hipphopp. Halálosan szkeptikus voltam már a végére, aztán jól megdöbbentem :)

Így néz ki egy nap:
Én fél hatkor kelek, gyermek hatkor. Háromnegyed hétkor elindulunk, egy óra az út. Rakparton leparkolok, villamosnézés, séta a bölcsibe. Beérünk, átöltöztetem, elveszi a két izét amivel aludni szokott [egy cica és Po a piros Teletabi], berohan a gondozónőhöz, örül és kiabál, hogy anya gógózik [dolgozik], majd azonnal teátrálisan elsírja magát. Ez max. húsz másodpercig tart, amíg én le nem lépek. Reggeliig bent vannak, reggeli után kilenc körültől kint vannak. Motorozik, homokozik, verekszik, játszik. Tizenkettőkor ebédel, azonnal elalszik, háromig fel sem kel. Uzsi, négyre pedig ott vagyok érte. Fél hatra érünk haza, nyolckor fürdés, aztán alvás reggelig.
Jövő ilyenkorig.

Van egy kis lemaradásom zenegép ügyben (is). Most ez a felhozatal:

2: Kaláka - Ukulele

3: Öcsém cd-je, három évig valami haverjánál volt, most pár hónapja nálunk van a Tankcsapda best of cédéje. Ha nem figyelek oda, akkor a gyermek apja bömbölteti, hogy az életem nője sálláláláláá be vagyok rúgva sálláláláláá. Aztán én ilyenkor minimum lehalkítom, de inkább megnyomom a gyerekcédégombot.

[Tankcsapda - A legjobb mérgek]

Laringitisz. Bronchitisz. Dermatitisz. Cellulitisz. Mind az enyém. Egész család kórságban van, gyermek a legkevésbé. Én gyerekkorom óta nem ettem antibiotikumot, inkább szenvedtem. Tőlem egyébként a gyógyszergyárak simán csődbe mennének, se Algopyrint se semmit nem szedek be, csak halálos végszükség esetén, mert a gondolattól rosszabbul vagyok. Fobien.
Most viszont az arcüreggyulladástól nem láttam, a hangszálgyulladástól meg nem tudtam beszélni se, valamint mondtam a háziorvosomnak, hogy ezen felül ad 1) penicillin-allergiás vagyok, ad 2) szoptatok. Na erre adjon valami gyógyszert. Kaptam Avelox-ot. 7 szem, 5 rugó. Gyorsan kiváltottam és bevettem az első szemet, majd hazamentem, és egy óra múlva elájultam. Éreztem, hogy lesz valami, de nem tudtam, hogy hánynom kell, vagy el fogok borulni, ezért négykézláb ki akartam vánszorogni a a szobából wc-ig, a wc-ajtóra még emlékszem. Következő kép, hogy a szobában fekszem, valaki sopánkodik és telefonálgat. Szerencsére a férjem ott volt, mint mindig, ha baj van; gyermeket elszeparálta és kihívta az ügyeletet. Nem gyengén voltam rosszul, fél óráig nem nagyon bírtam megmozdulni. Ügyeletes mondta, hogy nem halok meg, de hagyjam a fenébe az antibiotikumot, keresztreakció, mellékhatás mittudomén. Most a Bioparox nevű fújós izét nyomkodom az orromba, meg a gyermek Rhinatiolját eszem. És elhatároztam, hogy elmegyek valami allergia-vizsgálatra, mert egyrészt az ügyeletes váltig állította, hogy a penicillin-allergia kinőhető, másrészt valami szirszarságra (citromra tippelek) beindult az ujjhegyemein az atópiás dermatitisz, ami nem fertőző, hanem szimplán kibírhatatlan. Okozhatja a stressz is, de ahhoz szerintem már hozzászoktam. Citromos tea nélkül biztosan náthában fogok elpusztulni egyszer. Bár a kávéról például most olvastam, hogy megfázásra a természet kiváló gyógyszere, mert a koffein a szervezetünkben teofillinre bomlik, ami hörgőtágító. (Csak vizet von el, ezért sokat kell inni mellé.) --- Ezt csütörtökön írtam, szombaton már elviselhetően voltam, vasárnapra remekül. Hétfőn megyünk bölcsibe, másfél hét kihagyás után. A délutáni ottléthez és alváshoz való hozzászokás még mindig a gyermek előtt áll.

A Gladiátor óta (kb. 2001) RC rajongónak számítom magam. Asszimiláltam persze az összes többi filmjét is, valamint nagyon gyorsan TOFOG rajongó is lettem, http://www.gruntland.com például. Neten összeismerkedtem pár hasonló érdeklődési körben mozgó jófej nőcivel, ez egy ilyen biznisz, hogy az RC fanok jórészt harminc fölöttiek. Pár éve még naponta megnéztem a vele kapcsolatos történéseket, egyszer asszem küldtem neki szülinapi jókívánságokat is valami direkt ilyen szájton.
A gyermek születése után hetekig volt egy furcsa dezsavüm a dátummal kapcsolatban. Aztán leesett, hogy nem hiszem el, ááááá, azon a napon született, amikor Russell Crowe. Nem direkt volt. Nem hiszi el senki.
Boldog szülinapot :)

Idén egy héttel előbb virágzik a cseresznyefánk, mint két éve. Emlékszem, hogy szülés előtt még csak bimbók voltak rajta, és mire hazajöttünk, kivirágzott. Ezt az időszámítást simán meg tudom jegyezni. Ezt a méhecskét pedig én fotóztam tegnap :) 

Orgona ága, barackfa virága
Öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára illatosan.
Zúgja az erdő, susogja a szellő
Üzenik az ágak-lombok, légy te mindig nagyon boldog
Édesanyám! Drága nagyikám!

Suusu eedő. Suusu eedő. Ezt mondogatta most délután a gyermek folyamatosan. Mire rájöttem, hogy ez mi, eltelt egy kis idő. Ez kérem, az Orgona ága c. dal egyik sora :)
De csak azért tudom, mert nagyon sok időt töltök bent a bölcsiben. Többet a kelleténél. Merthogy kicsit lassan halad a beszoktatás. Holnap kezdjük a harmadik hetet, és még nem aludt ott ebéd után. Meg se próbáltuk. Most tartunk ott, hogy a délelőttöt talán abszolváltuk. Relatíve sírás nélkül. Első hét király volt, hiszen végig bent voltam. 9-11-ig voltunk, aztán már ebédig is. Nagyjából semmi különbség nem volt az addig megszokott életéhez képest, csak az, hogy minden nap ugyanoda mentünk játszani. Aztán a második héten már kiküldtek. Akkortájt mindketten ráeszmélhettünk pár dologra. Az úgy volt, hogy reggelinél még bent voltam, átöltöztettem a gyermeket, a gondozónénik a többieket, kimentünk az udvarra, elköszöntem és átsiettem a szomszéd munkahelyemre. Amelynek ablaka ugye a bölcsi udvarára nyílik. A főnököm irodájának az ablaka. Másfél óráig kucorogtam az ablaknál a függöny mögött. Hallgattuk, és én néztem is, ahogy a gyermek vigyázállásban, torkaszakadtából üvölt, hogy anya anya anyaa anyaaa. Opcionálisan fél tizenkettőre kellett visszamennem vagy hívnak telefonon. Nem hívtak.
Szerdán tetőzött az érzés, hogy hagyom az egészet a fenébe. Csütörtökön pedig az, hogy hátha mégis jó lesz ez. Aznap délelőtt már nyugodtan tudott tárgyalni a főnököm, nem kellett kerülgetni senkinek egy leamortizált, zavarában heherésző, függöny mögött ücsörgő idiótát. Mert aznap már nem üvöltött a gyermek, hanem motorozott felszabadultan, szaladgált miegymás. Pénteken pedig már nélkülem is megebédelt.
Első nap még azt hittem, hogy legyőztük a legnagyobb akadályt: már február óta csak reggel és este kér cicit. Megszokta, hogy napközben nincs, de a bölcsiben fájdalmasan szembesültem egyrészt azzal, hogy mennyire kötődünk egymáshoz, másrészt egy nagyon fontos mulasztásommal: nem tanítottam meg egyedül enni, és egyáltalán nem tud pohárból inni.
Viszont ezt is meg fogja tanulni. Látom a másfél éveseket, hogy segítség nélkül esznek, és üvegpohárból isznak. Látom, hogy szeretik a bölcsit. Szeretik a gondozónéniket, a dadust. Szeretnek ott lenni. Látom és ezért elhiszem magamnak, hogy jól döntöttem.
Ezt a tortúrát az oviban is végig kéne játszani, de az oviban már nem lenne ennyi időnk, ennyi szabadságunk a beszoktatásra. Semmiféle ovinak nem látok az udvarára, és most elmondhatatlanul megnyugtat az, hogy látom, milyen szeretettel bánik a gyermekkel a gondozónéni. A végig sírós első egyedül töltött napok alatt el sem mozdult mellőle, kézen fogva sétáltak vagy ölben ült, törölgette az orrát, vitte játszani ide-oda, motorozni, csúszdázni, persze a gyermek csak a vigyázállásban üvöltést akarta produkálni, amíg meg nem érkeztem. Látom, hogy a két leglelkiismeretesebb gondozónénihez kerültünk. A bölcsi jól felszerelt, mittudomén milyen hccps a konyhája, viszont irtó finoman főznek, a gyermek idáig mindent megevett. A csoportszoba nem nagy, de tele van játékokkal, a gyerekek bevihetnek saját alvós állatkát, cumit, rongyit, akármit, odafigyelnek rá. Folyamatosan teszik tisztába a gyerekeket, nem hagynak senkit kakiban. Aki épp szokja a szobatisztaságot, azzal türelmesen biliznek, vagy wc-znek és örülnek, ha van valami eredmény. Találnék nyilván negatívumot, de mindenki jobban jár azzal, hogy nem is keresek. Megbízom ebben az állami bölcsiben, mert a gyermeknek ez a jó. Jobb mintha ez az egész hercehurca később lenne, és jobb, mintha nem dolgoznék. Már most azon agyalok, hogy mit és mikor adjak ajándékba a két gondozónéninek és a dadusnak. Nem is találok szavakat arra, hogy ők nettó hetvenet kapnak azért, hogy én végre leszakvizsgázhassak, és nagyon sok pénzt kereshessek.

Kirakom ide a szélsőközép linkjét. A Kaukázus megtetszett. Ráadásul a Lecsó és az Eőry Totya is ott figyel :)

Thomas jó mese, aranyosak a sztorik. Gyermek imádja. Ha engedném, mind a 26 részt végig nézné együltő helyében. Valójában nagyobb gyerekeknek való. Három év alatt még csak a vizualitás és a zene a vonzó. Afölött már talán a történet is érdekes. Rögtön jófejségről tesz tanubizonyságot a mese azzal, hogy az ember főszereplőt úgy hívják, hogy "a kövér ellenőr". Nincs zavaros píszíség, a vonatok nem szuperhősök. Ráadásul férfihang a narrátor, nálunk Csankó Zoltán, eredetiben pedig Ringo Starr. (A nyávogó gyerekszinkron hangoknál szerintem nincsen idegesítőbb dolog a világon.) Mindig van valami kellemes tanulság is, például, hogy jó dolog, ha valaki megosztja az örömét a barátaival, és az is, hogyha önbizalma van. Vagy rossz dolog, hogyha valaki állandóan henceg, és az is, hogyha állandóan parancsolgat. Igazából nem nagyon bírom a tanulságokat, de valahogy csak véget kell vetni egy mesének :) A minden részen átívelő legfőbb mondanón azonban kicsit filóznom kellett, hogy most akkor hasznosnak jó-e lenni, vagy fontosnak? Végülis egy mozdony, az legyen hasznos... De például egy kisfiú?!?
Thomasnak nagyon sok barátja van. Thomas köré egy egész iparág épült. Tegnap láttam Thomas-os faliórát. 7000 pénz. Nagyon durva. Most úgy döntöttem, hogy a hasznosság mentén esetleg bekapcsolódom a globalizációba, vagyis Thomas pólót, pulóvert, zoknit szívesen veszek majd, hogy örüljön a gyermek. De a mesehűen megépíthető Sodor szigetet vasútvonalastól, Thomas-t az ő végeláthatatlan összes barátjával együtt (2000-5000 pénz per darab) nem akarom. Remélem a gyermek sem :)

4: Igaz, hogy semmi időm sincsen, de azalatt legalább Russell Crowe-t hallgatok. Sőt. Annak is kötelező hallgatni, aki a környezetemben tartózkodik autóban, társaságban. Évek óta terjesztem az igét :)

[30 Odd Foot of Grunts - Other ways of speaking]

http://www.gruntland.com 

http://www.kalaka.hu

"A Kaláka első gyereklemeze és egyben első aranylemeze" tudjuk meg a honlapukról. Ez egy 1985-ös album, akkor még nagyon sok eladott darab kellett az aranylemezhez. Sok igazi kult dalocska van rajta, ami rákerült a Hol a nadrágom c. válogatáslemezre is (ezek a trackok [H] betűt kaptak). Az ismeretlenebbnek tűnő nevek újvidéki költők. A néhol szürreális mondanivaló tekintetében nagyobbaknak való, de a zeneisége miatt mégis 0 éves kortól ajánlom. Természetesen és mert tizenéves korom óta hallgatom: 10/10.

1. A pelikán [H]
2. Bőrönd Ödön. Nálam ez a dal elnyerte a best sound effect szobrocskát. Lendkerekes autóhang rulez. Annyira aranyos ez a vers. Tearózsa, 4-es busz, Körönd. Godot.
3. Faragott versike [H]
4. Iciri-piciri [H]
5. Dal a tóról. Becze Gábor kedves énekhangja. Nagyon eltalált dallam. Érdekes zoológiai ismeretek. Gyönyörű képek.
6. Ny. Gy. Bemutatkozik. Talán ez tetszik a legkevésbé. De a férfikúrus jó.
7. A zongorabajnok - Jaj nekem! - Képzeljétek - A Duna. Domokos Sándor újvidéki költő. Ezen gyermekversei kicsit szürreálisak, van benne minimálhorror, csipetnyi cinizmus, főszerepben az enfant terrible - már amennyiben felnőtt szemmel nézzük az egészet. Mindehhez precízen illeszkedik a zene és élvezetesek a változatos zenei aláfestő bolondságok. A négy közül nekem a Duna a kedvencem. (A három utolsó vers hallható a Madáretető c. 2006-os albumon is.)
8. A zenekar. Ez inkább ismeretterjesztő típusú. Mondjuk alsó tagozatos ének órára remek. Kimerítő felsorolást ad egy zenekar összetételéről, hangszerrel szemléltetve természetesen.
9. Benedek király. Ez a vers egy elég furcsa nevű és mentális állapotú alakokból álló társaságról szól. Nem is értem miért nem lett még belőle mesefilm. Pedig tipikusan Égből pottyant alapanyag.
10. Három székláb [H]
11. Száll a hinta. Kedves szöveg és kedves előadásmód. Én nagyon bírom, amikor a Kaláka tagjai együtt énekelnek.
12. Ébenlibikókák - Van egy barátom - Puccs. Tolnai Ottó szintén újvidéki költő. A kis tolvaj Győzőt nem szeretem, de a libikókákat és a puccsot igen. Rövid, egy versszakos dalok.
13. Az elveszett követ [H]
14. Fő a józanság. Ez persze nem egészen így igaz. Merthogy a végén pocsolyarészegen csehszlovák akcentussal előadva halljuk a józan ész kifejezést :) Nagyon édes dalocska.
15. Nyári rajz [H]

Nagyjából mostanra lett elegem az ostobákból. A sok borzalmas hírből, amit az internet kiokád magából nap, mint nap. A halálból, a gyerekek és állatok ártatlan szenvedéséből, a bulvárból ámblokk. A politikusok pitiánerségének felnagyításából, a tényszerűség teljes mellőzéséből. Eleve a politikus szóból. Minden nap elhatározom, hogy nem olvasok el több szemetet. A faxomat se érdekli. Elegem van. Legújabban ez a 14 éves meztelenfényképezéses sztori akasztott ki. Amiket egyesek leírtak ebben a témában, az gyomorforgató. Fel nem fogják, hogy miről van itt szó. A 17 éves fiúról van szó, aki a mai nappal még büntethető lenne, ha a telefonjával lefényképezi a barátnőjét szex közben. Nem a barátnője apja akarja pofán vágni, hanem a jogrendszer. Ezt akarják most nagyon helyesen megváltoztatni. Nem az erőszakról van szó. És nem is arról, amit az ez ügyben blogolók ocsmány fantáziája vetít ki. Hogy akkor most minden 14 éven felüli kislány lehet akár prosti is. Ostobaállatok komolyan mondom. Ostobák, mint a sár (kopirájt parakovács). Én elég prűd vagyok, de az álszentségtől hányok, az ostobaságtól meg agyvérzést kapok.
Tegnap délután hazafelé az autóban, hallgatva a kedvenc műsoromat, egy teljesen váratlan vers műsorszám után elérzékenyülve, úgy döntöttem, hogy belinkelem a kedvenc műsorom szélsőközép blogját, a fejlécem miatt. Merthogy leírom, hogy mit jó nézni ebben a világban. Az én világnézetemet hallgatom a demokrácia részvénytársaság majdnem minden adásában. Aztán megnéztem a blogot, és az nem ugyanaz. Csak a lényeg vész el közben. Mindegy. Mégse linkelem. De a tegnapi verset köszi.

Szabó Lőrinc: Piszkosságok
Sokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre - mennyi tévedés! -
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
És lassan mégis belenyugszom:
Ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi -
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.