fabiengyerek

Néhány információmorzsa és pár link a Jim Jam meséivel kapcsolatban (például hogy ne nézzünk teljesen hülyén, ha gyerektársaságban szóba kerülnek ehhehe).

Először is Oswald a kék polip, ami rajzfilm. Ötletes építészek által alkotott kis városkában lakik Virslivel, a tacskólánnyal. Nagyon vicces barátai vannak, például egy hóember, akinek van egy fagyisautója, egy megrögzött pingvin, egy görkoris virág, néhány mézeskalácsember. Szeretem a szinkronját, jó a zenéje.

Aztán persze Slim Pig, vagyis Lapka Malac. A főcímzene versenyben ő nyert. Szinkronja is kiváló. Van Lapka, aki egy papírvékony kismalac (de pont így jó), vannak neki tesói, és egy hatalmasnagy anyukája. A tanyán, ahol élnek jó arc már a kakas is, a többi háziállatról nem is beszélve. A történetek változatosak, érdekesek, és Lapka mindig segít, mert bármivé át tud alakulni.

Gyermek mostani nagy kedvence Spyler és Cece, remek magyar keresztnevükön Szimat és Sziszi. Angol címe I spy, magyarul Én látom te látod, vagy Találj rá névre hallgat. A sztori lényege mindig az, hogy jön egy sárga négykerekű kacsa, aki azt a feladatot adja, hogy ők ketten találjanak meg négy dolgot. Amikor egyesével megtalálják, mindig van egy kis ujjongás, hogy "megtaláltuk, megtaláltuk, ti is látjátok?". Aztán ebből a négy dologból kerekedik valami vicces dolog a végére. Sziszi kutya mindig ovis vicceket mesél, amiknek az a jellegzetessége, hogy semmiféle poén nincs benne, de a gyerekek halálra röhögik magukat a nagy semmin. Van ennek egy alfejezete, amikor egy ábrákkal teli ábrán kell a tévénézőknek megkeresni négy dolgot Spyler hangjának segítségével. Gyermek mindig örül nagyon, ha megtalálják, be van vonva a játékba.

Igloo-gloo. Legjobb mese. Muppetshow technológiával, két fókabébiről. Nem beszélnek, csak nevetnek. Sztori annyi, hogy egyvalami tárgy leesik a helyre, ahol élnek, az iglu mellé. Aztán ezzel a tárggyal viccelnek bolondoznak. Gyermek ugrálva nevetve nézi végig. Én is szeretem.

Kipper egy cuki kutyus cuki barátokkal, jó szinkronnal, pl. Szacsvay L.

Jakab kandúrnak az a bája, hogy Szacsvay László a magyarhangja. Nagyon szürreális a társaság, kolléganőm például kész van tőle, de szerintem a történetek aranyosak.

Gyermek egy napon mondogatta órákig, hogy börtönbolygó, börtönbolygó, és ennek nagyon örült. Én annyira nem, de aztán később rájöttem ez nem más, mint a Tiny Planets, magyarul Pöttöm Bolygók. Sci-fi bábfilm, egy nagyobb fehér szőrmókról, aki Bing, és egy kisebb fehér szőrmókról, aki nyilvánvalóan a nagyobbik leszármazottja, név szerint Bong. Ők egy automata kanapén lövődnek ki az űrbe, és érkeznek meg idegen bolygókra, ahol technozenére barátkoznak az egylábon ugráló alienekkel. Öt perces, kibírható.

Angelina Balerina - ha jól láttam a stáblistán - részben magyar kezek által rajzolt mese. Egérországban játszódik, ahol csupa egyke egérgyerek él a szüleivel. Angelina vezető egyéniség a csoportban, határesetű stréber, balettozik, jófej, helyes. Barátnője, fiúbarátai, turbános ex-sztárbalerina tanárnője és a szülők a szereplői a kedves történeteknek. Ruhájuk van, és masnijuk, nem annyira idegesítő, és tanulságos is.

Percy egy agglegény parkőr, aki minden állat nyelvén ért, és nagyon lelkiismeretesen látja el munkáját, valamint mindig segít az aktuálisan bajba jutott kis barátain.

A Rubbadubbers vicces. Kis gumiállatfürdősjátékok mindennapjairól szól, mert amíg az embergyerekek nincsenek a fürdőszobában, addig a gumiállatfürdősjátékokkal mindenféle kalandok történnek. Nagyon jófejek és karakteresek a szereplők.

Egy-két negatívum is akad. Véleményem szerint nem sok jó élménnyel gazdagodhat, aki a Neptuno által készített mesékre van rákattanva, mert valami iszonyatos szinkront sikerült nekik keríteni. Broáfkategória. (Lábjegyzet: Gyermek nem osztja a véleményemet.) A Dougie jelmezben c. mű például egyenesen fülsértő. A főcímet éneklő nő, és Dougie gyerekhangja se tud énekelni, a dalszövegírójuk meg nem ismer mértéket. Amúgy nem lenne rossz a mese, relatíve (tehát agyatlan mesecsatornákhoz képest). A kisfiúnak van egy matricáskönyve, és azzal kalandoznak szerte a világban.
Tork figurája nem szép, mert egy manó, nagyon gülü szemekkel. Kisbarátja Elem, aki egy babaufó, nagybarátja Tündér, aki egy manónagylány. Ők hárman repülnek a real erdő-mező felett, és vigyáznak a természetre, meglehetősen erőltetett kalandokba keveredve közben. Főcíméneklés itt is brutál.
Egyedül Connie a boci szerethető ebből a brancsból. Rajzfilm, mindig oldalra néznek a furcsa színű állatok (walk like an Egypsön). Mozgalmas és kedves mese.

Abszolút mélypont a Dorothy a dinoszaurusz. Iszonyat giccses, és semmi értelme nincsen. Ha véletlenül az megy, amikor odakapcsolok, akkor bármit megteszek, hogy eltereljem a gyermek figyelmét, akármit. Fejen is állok, ha kell.

A Hubbák egy Szezám utca stílusban készített okító mese, jó és nem magyarosított zenékkel. A Hubbák Hubaföldről jöttek, fura nevük van, például Róma meg Mámor, híradóadásokat készítenek az emberek szokásairól, amiket a Hubneten keresztül a bolygójukon a nagy Hubapédiában rögzítenek. Az embereket kukkoknak hívják. Hülyén köszönnek egymásnak, és a gyerekek is hülyén köszönnek nekik. Hosszú és érdekesnek is mondható, de inkább olyan semmilyen.

A bűvös kulcs, és Antony a hangya kicsit már nagyobb gyerekeknek való. Vannak bennük rémísztő dolgok is.

A végére hagytam a gigavilágsztárokat. A kisfiúknak készült mesékről, név szerint Thomas, Bob, Barney (ő lányos is) már írtam. Ők mind ugyanabban a mesegyárban készülnek. (Megjegyzem, a kisfiús anyukák sokkal könnyebb helyzetben vannak a függés kezelése körében, mert ezek a figurák és sztorik sokkal emberibbek, hétköznapibbak, értelmesebbek, mint a kislányoknak való gigavilágsztárok úgymint Barbie, Énkicsipónim, Eperke és társai.) Ebből a gyárból jött Sam a
tűzoltó is (linkek lentebb), aki is nálunk Sam a tűzautó. Jó a zenéje, kedvesek a bábok, gyermek szereti. Nem valami bonyolult, Thomasnál például egyszerűbbek a történetek, mert mindig a kevés szereplő tölti a mindennapjait Pontypandyben, történik valami eset, amihez a tűzoltóság feltétlenül szükséges és mindig Norman Price a rosszfiú. A házi sikerlistánk dobogóján ott van Thomas és a magyar népmesékbeli Kis Gömböc mögött.
http://www.toonhound.com/fireman.htm
http://en.wikipedia.org/wiki/Fireman_Sam

Amikről most nem írtam, azokról itt található pár mondat, általában kedves öt perces kis mesék az állat-, növény- és/vagy gyerekvilágról.

Megnéztem azt a videót az indexen, amin állatvédők vernek állatkínzókat. Én komolyan nem értem, hogy ezt miért ún. oknyomozással egybekötött hírportálos köntösben tálalják. Sima önbíráskodás és súlyos testi sértés. Az pedig totálisan irreleváns, hogy mi az indok. Borzalmas ezzel az egésszel így szembesülni. Szembesüljön vele az, aki arra a hivatásra tette fel az életét, hogy naponta bűnelkövető mocsadék kritikán aluli ostoba állatokkal szív egy levegőt a munkahelyén. Az állatkínzást lehetetlen bizonyítani, és lehetetlen elítélni bárkit is ezért. De ha már ekkora energiát fektettek az egyébként nyilvánvalóan érzelmileg nulla, ostoba, agyatlan és szintén kiszolgáltatott emberek felkutatásába, és megverésébe, akkor ezzel az erővel bizonyítékot is gyűjthetnének. Még akkor is több értelme lenne, ha a bíróságunk a normál élettel összeegyeztethetetlen működése során elvileg képtelen az igazságot szolgáltatni. Néhány kínzós önkéntes titkosügynök videót végignézve, nagy nyilvánosság mellett nem találhatnának olyan indokot, ami miatt mellőznék a büntetést, vagy ami miatt őszinte meggyőződéssel a hangjukban a titokban levideózott kínzóember személyiségi jogaira hivatkoznának.
Elviselhetetlen a kiszolgáltatott élőlények kínzásáról olvasni, elviselhetetlen egyáltalán a tudatában lenni, hogy van a világon olyan ember, aki képes ilyen dolgokra. Iszonyú, szétcseszi az egész napomat, ha ilyet olvasok. De ez, ez ugyanúgy szétcseszte. Monnyonle minden ostoba lelketlen állat.

***

Egyébként a napokban lépett hatályba a Btk. 266/B§-ának új (3) bekezdése.
Állatkínzás
22/B.§ (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedű szabadságvesztés, ha az (1)-(2) bekezdésben írt bűncselekményt olyan módon követik el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz.

Kb. idén márciusban értekeztem itt a háromévkörüli gyermek mérföldköveiről, márminthogy alvás, cumi, pelus. Aztán csak az utolsó fejezetet mulasztottam el jelzésszinten megemlíteni. Tehát végül így ért véget a történet, ami valós cselekményen alapul, és egyáltalán nem mentes az öntömjénezéstől.

Cumi:
Egyik napról a másikra. Szeptember 1-jén lett vége. Egészen konkrétan. Elég sokat használta még augusztus végén is, főleg alváshoz, meg csak úgy, ha fáradt volt. Azt hiszem végül szerencsém volt, de annyit azért tettem az ügyért, hogy nem cseszgettem, egyáltalán. Mindig odaadtam, ha kérte. Nyilvános helyzetekben megpróbáltam lebeszélni, ami általában sikeres volt. Apja nyáron párszor megemlítette neki, hogy oviban majd nem kéne, és éreztem, hogy ő ezt pontosan érti, és emiatt tart egy kicsit az ovitól, ezért lezsíroztam a dolgot az óvónénikkel. Annyit kértek csak, hogy hagyjam kint az öltözőben a zsákjában, és majd ha elalvásnál (tehát rögtön az első nap, mindjárt az első elalvásnál) szükséges lenne, odaadják neki. Nem kellett. Aztán hazafelé sem kérte, este pedig el is felejtette, aztán másnap, vagy tán utána kérte valamikor egy kicsit este, de visszaadta, mivel ő már nagy ovis kisfiú. Ilyen könnyen ment. Azt hiszem egyszerűen belátta, és kemény volt.

Pelus:
Egyik napról a másikra. Augusztus 10 körül lett vége. Írtam év elején még, hogy ő az utolsó a bölcsiben, akinek még van pelusa, de a gondozónénik mindig nyugtattak, hogy ovira leszokik. Szerintem amúgy kizárólag kényelmi szempontokból nem volt hajlandó megválni tőle, mert például kakilni már egyáltalán nem kakilt bele az utolsó fél évben. Pisilni viszont nem akart másként, csak for fun. Aztán nyáron a kényelmi szempontok nyilvánvalóan a pelus ellen dolgoztak volna, de mivel rendszertelenül hol rajta volt, hol meg nem, ezért amikor épp nem volt rajta, elfelejtette, hogy nincs rajta, és bepisilt, ami viszont nagyon idegesítette. Aztán, Görögországban rögtön reggelente nem vettük fel, mivel mentünk a strandra, és már rendszert vitt a kis fejébe, és szerintem oda tudott rá figyelni, hogy most van-e rajta vagy nincs. Ráadásul a tengerparton akárhol és akármikor tudott pisilni. Érdekes módon, éjjelente már nagyon régóta nem pisilt a pelusba, ezért aztán már strandolás után se, és este se adtam rá, és ennyi. Kifelé még rajta volt, hazafelé már nem. Szerintem itt is a belátás volt a kulcs, illetve a rendszer.

Alvás:
Itt (mindig is) én voltam a gyengébbik láncszem, de hozzászoktam ehhehe, hogy a gyermek simán alszik egyedül. Azazhogy a macskájával, meg egy kicsi kispárnával, és újabban plusz egy gumicsigával és egy kis elemlámpával, amit fel is kapcsol, hogy ne jöjjenek a szörnyek és persze nem is jönnek. Ezen kívül nyitva kell hagynom az ajtaját, és felkapcsolva kell hagyni a kinti villanyt, több kérése nincs. Azazhogy mesélek pár Vidám mesét, vagy Micimackót és/vagy énekelek valamit, adok egy puszit, kimegyek, ő meg elalszik. Konkrétan ilyen egyszerűen. Mondjuk relatíve persze, mert tíz éve ezt a procedúrát nem neveztem volna egyszerűnek, sőt. De ez nyilvánvalóan egy egyszerű alvási rutin, mert gyorsan elalszik és egész éjjel jól alszik. Ettől függetlenül sokszor akar velünk is aludni. És ha akar, akkor velünk is alszik. Legtöbbször hajnalban jön át az összes alvós tárgyával. Én mindig igyekszem rábeszélni az egyedül alvásra, de ha épp olyanja van, akkor egy ponton túl már nem erőltetem. Van, hogy belátja, van, hogy ragaszkodik. És akkor én látom be.

Szerintem mindez az alaphozzáálláson, tehát a szereteten, rendszerességen, következetességen túl (túlzó de nekem tetsző hasonlattal) önkéntes jogkövetés kérdése. Ha belátja a szabályt, akkor betartja. Ha nem érti, nem látja be, akkor meg úgyse, akkor meg minek a szabály. Az a szabály, hogy lássa be, ha nem látja be, akkor én nem csináltam valamit jól, büntetésből plüssállatokkal és kislámpákkal kell aludnom, és/vagy pelenkát vásárolnom sok évig sok pénzért és/vagy kitalálnom, hogy mit mond cumival teli szájjal. Tehát rá vagyok kényszerítve, hogy jól csináljam, hogy belássa végül a szabályaimat. Vagy én lássam be az övéit. Persze az egésznek feltétele, hogy legyen egyáltalán szabály, amely szabály mindenképpen célfüggő, csak úgy önmagáért nincs értelme. Ha van célja, és érthető is, akkor értelmesen meg is lehet változtatni, ha nem működik például. Ettől még, sőt éppen ettől lehet következetesnek lenni, szerintem.

Kb. idén márciusban értekeztem itt a háromévkörüli gyermek mérföldköveiről, márminthogy alvás, cumi, pelus. Végül így ért véget a történet:

Cumi:
Egyik napról a másikra. Szeptember 1-jén lett vége. Egészen konkrétan. Elég sokat használta még augusztus végén is, főleg alváshoz, meg csak úgy, ha fáradt volt. Óvó nénik csak annyit kértek, hogy hagyjam kint az öltözőben a zsákjában, és majd ha elalvásnál (tehát rögtön az első nap, az első elalvásnál) szükséges lenne, odaadják neki. Nem kellett. Aztán hazafelé sem kérte, este pedig el is felejtette, aztán másnap, vagy tán utána kérte valamikor, egy kicsit este, de visszaadta. Ő már nagy ovis kisfiú. Ilyen könnyen ment. Azt hiszem szerencsém volt, de annyit azért tettem az ügyért, hogy nem cseszgettem, egyáltalán. Mindig odaadtam, ha kérte. Sőt, ovi előtt nagy örvendezve mondtam neki, hogy az óvónénik is megengedték, hogy cumizhat. Mindezt persze azért kellett, mert az apja párszor megemlítette neki, hogy oviban már nem kéne, és én úgy éreztem, hogy ő ezt pontosan érti, és emiatt tart egy kicsit az ovitól, én pedig nem akartam, hogy bármi miatt is tartson az ovitól, ezért inkább lezsíroztam a dolgot az óvónénikkel. Talán emiatt volt könnyű, vagy tényleg szerencsém volt, tényleg nem tudom.

Pelus:
Egyik napról a másikra. Augusztus 10 körül lett vége. Írtam év elején még, hogy ő az utolsó a bölcsiben, akinek még van pelusa, de a gondozónénik mindig nyugtattak emiatt. Ráadásul kizárólag kényelmi szempontokból nem volt hajlandó megválni tőle, mert például kakilni már egyáltalán nem kakilt bele az utolsó fél évben. Pisilni viszont nem volt hajlandó másként, csak for fun. Aztán nyáron a kényelmi szempontok nyilvánvalóan a pelus ellen dolgoztak, csak azért, mert meleg volt. De mivel hol rajta volt, hol meg nem, ezért simán elfelejtette azt, hogy nincs rajta, és simán bepisilt, ami viszont nagyon idegesítette. Ezért inkább, szerintem kényelmi szempontokból mindig rajta volt. Aztán, Görögországban reggelente nem vettük fel, mivel mentünk a strandra, és ezért, szerintem tudatosult benne, hogy nincs rajta, és oda tudott figyelni, ráadásul a tengerparton akárhol és akármikor tudott pisilni. Éjjelente már régóta nem pisilt a pelusba, ezért aztán strandolás után se adtam rá, és ennyi. Kifelé még rajta volt, hazafelé már nem.

Alvás:
Itt inkább én voltam a gyengébb láncszem, de hozzászoktam, hogy a gyermek simán alszik egyedül. Bár sokszor akar velünk is. És ha akar, akkor velünk alszik. Legtöbbször hajnalban jön át az összes alvós macskájával, és a kislámpájával. Én mindig igyekszem rábeszélni az egyedül alvásra, de ha épp olyanja van, akkor egy ponton túl már nem erőltetem. Van, hogy belátja, van, hogy ragaszkodik. És akkor én látom be. Bár lehet, hogy túl engedékeny vagyok, ezt nem tudom. De mivel könnyen elalszik és nagyon jó alvó, ezért szerintem ezzel is szerencsém volt, vagy ezt is jól csináltam, nem tudom.

Régebben teljesen mindegy volt, hogy hol tankolok, mert általában teljesen kiürítem a tankot, és csak a kis led villogására ijedek meg, hogy jaj, és gyorsan befordulok az első helyre. (Ja, van új használtautóm is, nemrég vettük, Citroen Xsara. Jó puha ülései vannak, multifunkciós kormánya, meg váltózár mint főszempont ugye.) Mostanában azonban egyáltalán nem mindegy, hogy hol tankolok, mert például a Shell-nél folyamatosan kisautós akciók vannak. Pár hónapja asszem min. 25 liter tankolásonként egy darab kis Ferrarit lehetett venni százakárhány forintért, összesen hetet. Lett legalább 15. Most pedig a vegyen ön is feltétlenül öt darab 007-es Bond autót akció folyik. Még csak három van. Jó a citroen fogyasztása.

Az egyik ok, amiért mégis inkább vidéki oviba irattam volna a gyereket, na az ez volt. Márminthogy otthon erőteljesen nagyobb biztonságban van, ha csak úgy kimozdulnak mondjuk sétálni. Csak az a baj, hogy ahová végülis irattam Budán, a munkahelyem melletti teljesen sima állami ovi, az az otthonihoz képest egy Cambridge; az a baj. Áhh, viszont cserébe folyton idegben vagyok ilyenektől, hogy majd középsőben csak úgy, például kimennek sétálni egyet a Moszkva téren keresztül a Hűvösvölgybe. Vagy külön busszal elmehetnek korcsolyázni a Városligetbe. A fenti balesettől természetesen kikészültem. Hogy a rákba lehet már biztonsági öv nélkül szállítani gyerekeket? Nem bírom felfogni, hogy lehet ilyen felelőtlen valaki? Még akkor is vérborzalom ez a tény, ha ránézésre baromarcú az elsőbbséget meg nem adó terepjárós.

  [Vladimir Szutyejev: Vidám mesék]

Szinte minden este olvasnom kell a vidám meséket. Nagyon édesek, gyermekkoromból emlékszem rájuk. Van egy-két része, amit lektorálva mesélek, mert például a medve nagyon furán néz ki úgy, mint Mihail Ivanovics, vagy a karácsony furán néz ki december 31-én. 
Általában az első négyet kell végigmondani: Kispipi és Kisréce, A három kiscica, A gomba alatt és a Miau. A gombás a gyermek kedvence. Nagyon durván tudja már kívülről az egész bonyolult körmondatokat is. Ráadásul, ha nem elég átélve mondom azt, hogy és ekkor a nyúl ugrott ki a tisztásra, bújtassatok el, kiáltotta, mentsetek meg, üldöz a róka... akkor simán leállítja a projektet, és újra kell kezdenem. 
Ezen kívül néha rögtönöznöm kell a jó róka rossz róka témakörben, mert a gombás mese gonosz rókája vs. Vuk személyiségkülönbségeinek szövevényeibe néha belekérdez, megspékelve néha a gonosz-e a simabőrű bónuszkérdéssel. Szutyejev azért jó, mert ha csak önmagában nézzük, akkor ilyen bonyolult dolgokra nem kell válaszokat kreálnunk. Kispipi nem tud úszni, a kályhacső kormos, a gomba megnő az esőben, oszt jónapot. Természetesen 10/10.

Le
szak
vizs
gáz
tam.

Mondogattam magamnak előtte, hogy mindent tudok király vagyok. Belenéztem a tükörbe, mint tíz éve minden vizsga előtt. Gyakoroltam az okos nézést és mantráztam a fél méter magas papírhalmaz betűit. A Legfelsőbb Bíróság épületébe belépve igyekeztem nem összefosni magam, és drukkoltam, hogy a begyakorolt okos nézés kitartson addig, amíg sorra kerülök.
Van egy jogi szakvizsgám. Örültem. Kimentem anyuhoz, megmutattam a papírt a lobogó szélben. Ittam két viszkikólát. Van egy jogi szakvizsgám.
Akinek esetleg nincs jogi szakvizsgája, annak elárulom, hogy valójában csak egy szimpla a4-es fehér papír pecsét aláírás. Nem nagy ügy. Örülök neki, mert mekkora királyság már, de ez az érzés egy szülést például nem tud űberelni. Na az király. Legkirályabb. Szóval, ha például megkérdezné egy kócos pszichiáter, hogy mire vagyok a legbüszkébb az életemben, akkor teljes meggyőződéssel azt tudnám mondani, hogy a gyerekem anyakönyvére. Eddig is tudtam, de most már legalább teljesen biztos vagyok benne :)

Le
szak
vizs
gáz
tam.

Ismételgettem, hogy mindent tudok, király vagyok. Ittam két viszkikólát. Kaptam egy Citroen Xsara 1.6-ost. Annak is nagyon örültem. Kimentem anyuhoz, megmutattam a papírt a szélben. Nem olyan fekete keményfedeles, mint egy diploma, csak egy a4-es papír pecséttel. Van egy jogi szakvizsgám. Van egy jogi szakvizsgám. Próbálom átérezni, hogy mekkora király vagyok. Ha csimbókos hajú pszichiáternek kellene beszámolnom arról, hogy mit is érzek, azt mondanám, hogy hű, nagy király vagyok, de legnagyobb király akkor voltam, aznap, amikor megszültem a gyerekemet. Az mindent visz. Eddig is úgy éreztem, hogy az a világ legnagyobb teljesítménye, de most már biztos is vagyok benne. Egy szakvizsga smafu a szüléshez képest :)

Ha kva sok időm lenne, komolyan és nyugodtan foglalkoznék a saját állampolgári jogaimmal. De mivel semmi időm sincs, ezért idegbeteg módon intézem. Nyilván nincs ingyenes parkoló a munkahelyem körül. Nyilván három óránként dobálok 792 Ft-ot. Ma a 11.00-kor lejáró jegyemet mentem megújítani, amikoris 11.01-et ütött az óra, és láttam, hogy a kisköcsög éppen fényképezi a kocsimat. Odakiabáltam, hogy héálljunkmármeg. Mire sunyin egy gyorsat kattintott. Én gyorsan odaértem, időközben elborult aggyal köszönésképpen odébblöktem, majd begyűrtem a kabátjába a kékcéduláját. Megkérdeztem tőle, hogy mégis miafszt csinál, nem járt még le a negyedóra türelmi idő. Közölte, hogy három órát parkolhatok egy helyen, odébb kell állnom. Nem ecsetelem, hogy miket mondtam neki, mert nem nagyon emlékszem, de biztos tűrt nyomdafestéket. Aláfestésnek egy nő kiabált mögöttem, hogy verjem meg. Ez elmaradt, mert a kiscsávó elfutott. Bedobtam az újabb 792 Ft-ot, majd a két utca távolságára lévő Centrum ügyfélszolgálatba rohantam. Jónapottal köszöntem, nem dulakodtam. Jól viselkedtem, oda adtam a jegyet, hogy dugják fel. Közölte a nő, hogy túlléptem a három órát. Kérdő arcom láttán még tovább nyomta a hülyeségét, miszerint ebben a kerületben munkaidőben három órát állhatok egy helyen, és erre a mobil parkolás a megoldás. Felvilágosítottam, hogy nem valószínű, hogy a mobil parkolást használóknak többletjogai lennének az egy helyben állást illetően. Szóra sem méltatva, megint csak azt ismételte, hogy de túlléptem a három órát. Mivel egy droiddal nincs értelme vitatkozni, lenyugodtam és nyomatékosan felhívtam a figyelmét a valószínűleg figyelmen kívül hagyott, saját szabályzatukban lévő negyed órás türelmi időre. Erre szemrebbenés nélkül elvette a papíromat, és kivette a rendszerből. Közben láttam, hogy valami fehér lötty szivárog az ereiből.
De ennél amúgy durvább, hogy valamelyik nap sétáltam az ovi felé és szemtanúja voltam, amint egy faszi az összes megbüntetett autóról leszedi a kékcetlit, és behajítja a kukába. Túl messze volt, hogy megverjem, és bizonyítékot se fényképeztem, hogy feljelentsem.
De ha egyszer kva sok időm lesz, akkor kitalálok valamit, mert ha van negyed óra türelmi idő, akkor rohadjon meg az, aki előtte fényképeztet.

----

14.07. Jut eszembe, egy "elnézést kérünk, amiért az ostoba parkolóőr nem várta meg a negyed órát" is jól esett volna. Nyilván nem programozták be nekik.

[Hiperkarma - Felejtő]

A magyar jogirodalomban az általános jogelvek szintjén következetesen a jóhiszeműség szerepel, és nem az igazmondási kötelezettség. Persze a jóhiszeműség más mellett magában foglalja az igazmondást is, meg úgy általában igazat kell mondani, ha például tanúvallomásról beszélünk, de ez így azért megdöbbentő. Meg az is, hogy ennyi év után döbbentem meg rajta. 

Most (is) csak kutyafuttában van időm, merthogy a szakvizsga remélhetőleg utolsó része közeleg, amiértis itthon tömöm az agyamba a paragrafusokat. Blogkinézet bizergálást mindenképpen tervezek, amikor már nem bírok papírt látni, akkor. Addig is leírom a gyermek két legutóbbi mondását. 

1. Apja mondta neki, hogy majd a teraszra csináltatunk fából ablakokat, mire a gyermek közölte, hogy szerinte jobb lenne üvegből. 

2. Van egy szoba anyósoméknál, amit csak úgy hívnak, hogy "Tancsié".  Egy parasztház egyik külön bejáratú helyisége, ott lakott a tanítónéni, akitől az ingatlanok a családra szálltak, még amikor a gyermek apja kicsi volt. A gyermeket nem hagyta nyugodni ez a dolog, és az apját kérdezgette:
- Amikor te kicsi voltál, én hol voltam?
- Sehol. Még nem születtél meg.
- Miért?
- Mert nem voltál még.
- Akkor a Tancsi volt?
- Akkor igen.
- És most hol van a Tancsi?
- Meghalt.
- De hol van?
- Ööööö. A csillagokban.
- És amikor te kicsi voltál?
- Akkor a szobában.
- És akkor én hol voltam?
- Sehol.
- De hol voltam?
- (na jó) A csillagokban. Még nem születtél meg.
- És most a Tancsi van a csillagokban?
- Igen.
Én hozzátettem, hogy
- Meg az én anyukám is.
Mire a gyermek:
- Neeem, a te anyukád a temetőben van, a lap alatt.
(Voltunk kinn párszor, motorozott a sírok között,
meg rendezgette a virágokat for fun.)
Mire én:
- Jó ott van a lap alatt, de igazából a csillagokban van.
- És mit csinálnak?
- Kik?
- Anyukád és a Tancsi. Futkároznak?
- Nem tudjuk, mert nem látjuk őket.
- Miért?
- Mert mi itt élünk. Nem látjuk azokat, akik a csillagokban vannak.
- Engem se láttatok?
- Nem. Egyél tejbegrízt.

[Zdenek Miler - Jan Carek: A vidám Pöfivonat]

Jellegzetes arcú, kisvakondos figurák szerepelnek a fenti kemény, lapozós könyvben. Gyermeknek ezerszer is el kell olvasni, ami nem baj, és ő már természetesen kívülről tudja, ami baj, de mit csináljak. Egyébként tündéri aranyos az egész képi világ. A kis vonat, érezhetően egy gyerekvonat, ámde nagyon ügyesen megoldja a kalandokat. Azonban a szöveg... nekem égnek áll a hajam, pedig Romhányi nevű a fordító. Például: " Három vagon, egész vagyon. Ez az amit cipelek. Felelősségteljes munka, dehát vannak sikerek." Wtf? Vagy például: "Zötyög alattam a sínpár, siránkozik: jaj ne bánts. De én átsiklom fölötte, és azt mondom: rá se ránts". OMG. Van azért vicces rész is: "Bőségesen reggelizem, jól tartanak, nem vitás. Gőzöm sincs mért, de a gőzhöz szén kell és víz, semmi más." Vagy a rímelő szavak miatt: "Ha a bendőm netán egyet csikordul, úgy fűtenek, hogy a könnyem kicsordul." Igazából nem baj persze, hogy kívülről tudja, csak néha sajnálom a tárhelyét ezekre a blődségekre. Amúgy csomó dolgot tud kívülről. Amiket ide beírok a szöveg kategóriába, hát annak nagy részét, simán. Néha elájulok ettől, pl. a Micimackó három versszakát is kívülről tudja, na nem mintha dicsekednék, de igen :) Jó, a dallam az elég szabadon választott általában, de a szövegek hibátlanok :)

A CD-borítón ez áll: "Ezeket a dalokat - szám szerint 30-at - óvodás és kisiskolás gyerekeknek írtam. Nem csak azért, hogy hallgassák, hanem azért is, hogy énekeljék őket." Gyermek korrekt módon végrehajtja a felszólítást, szereti énekelgetni őket, csak úgy magában, játék közben is. Sőt én is.
Van hozzá egy daloskönyv is, abszolúte érdemes megvenni. Egyrészt kották, másrészt rajzok vannak minden dalhoz minden oldalon, harmadrészt a hangszerek valamint az akkordok is fel vannak tüntetve.
Most már nem írom ki minden gyerek-CD-hez, hogy 10/10, vagy 9/10, mert az van, hogy csak olyanokat hallgatunk, ami minimum ennyire jó.  

[Gryllus Vilmos: Dalok 1.]

1. Beköszöntő. Jó kezdés, tamburaszerűség, vagyis mandolin, doromb és gyerekek.
2. Tavasz. Mélyhegedű, vonósok, lassú, szép,
3. Kérdezgető 2. Nagyon édes felelgetős dalocska, ismétlésekkel. Kis juhász, kedves kisfiúhang, kolomp, furulya.
4. Kérdezgető 3. Gyerekek, kis kovács, kalapács, ritmushangszerek.
5. Duda. Én valamiért nem bírom a dudát, de a dalocska attól még jól sikerült.
6. Gólyahír. Szintén felelgetős, kisfiúhanggal, először kevés hangszerrel, aztán egyszercsak blueskocsma.
7. Zápor. Csepereg, gyerekhang, pengetős hegedű, ismételve.
8. Somvirággal, kakukkfűvel. Egyik kedvencünk. Gyerekhang duett és kórus, jó ütem.
9. Lepke és virág. Sok gitár, kedves csendes dalocska.
10. Vigye el a róka. Gyermek nagy kedvence. Háztáji szárnyasok nevét remekül lehet gyakorolni. Egyszervolton is látható-hallható. Felelgetős.
11. Nyár. Többször ismétlődik különböző hangokkal. Pánsíp és gitár.
12. Málna. Az egyik klasszikus. Bálna, málna, zabálna. Óje.
13. Gólya. Kedvenc. Egyszervolton is van. Kvákkvák. Szinti.
14. Csigabiga. A legeslegnagyobb királyság. Gyermek szerint Mária otthon lánya-fia. Megunhatatlan, és mindennap kell énekelni.
15. Cinkehivogató. Természetesen furulya. Pergős ritmusa, aranyos gyerekhangok.
16. Kérdezgető 1. Lassú, felelgetős. Jól érthető. Triangulum.
17. Búza. Szintén kedvenc, mert olyan jó kis menetelős. Sok hangszer szólal meg.
18. Süt a nap, süt a pék. Ez is megtalálható egyszervolton, ez is kedvenc. Versszakok közt kis délszláv ugribugri.
19. Szegény Vilmos éneke. Lantos, reneszánszos, hosszú mese.
20. Gágogó. Csacsi, liba, taliga, paripa. Aranyos.
21. Madár voltam álmomban. Lassú, álmodós, repülős.
22. Hegedül a kisegér. Ez is kedvenc. Cincogós, nyávogós, ugrálós.
23. Ha vihar jó a magasból. Komoly Weöres vers, jól illik a vonósnégyes a szöveghez.
24. Hangya. Ez is komolyabb, halk és lágy fúvósokkal.
25. Gomba-dal. Menetelős, jó kis nevekkel, például susulyka gomba. Amíg nem olvastam, úgy értettem, hogy hagyd a pokolba (közben: hagyd a bokorba).
26. Alma. Fura csembaló, aranyos kisfiúhang, jó kis dalocska.
27. Ősz szele zümmög. Szintén komolyabb dallam, mindenféle húrosokkal.
28. Őszi ének. Kedvenc, menetelős, sok szintidob és csörgő.
29. Duruzs-darázs. Halk, téli délutános, egy szem csellóval.
30. Fehér karácsony. Nekem kedvencem, fülbemászó akkordok, kedves szöveg.

És most mindjárt elmegyek Moleskine 2009-es fekete heti pocket naptárat venni feltétlenül. Annyit olvastam róla az utóbbi napokban, hogy már szerintem nem sokáig bírom ki enélkül. Tényleg.

Egy hete kedden, a második ovis napon volt a napja annak, hogy sikerült felfognom sokszor olvasott szavak értelmét. Teljesen jól tudom idézni azokat a megállapításokat, hogy például a gyermek egy különálló személyiség, saját akarata van, ha állandóan ráerőltetjük a sajátunkat, akkor frusztrált lesz, nem mer kezdeményezni és még csírájában kiírtjuk belőle a kreativitást stb, stb. Meg voltam róla győződve, hogy ennek megfelelően jártam el mindig, például igény szerint szoptattam, dacosság, nézeteltérés esetén mindig elmagyaráztam hogy mit miért szeretnék így vagy úgy, mindig választhatott, hogy melyik mesét szeretné, melyik ételt szeretné meg ilyesmi, Eddig meg voltam róla győződve, hogy tudom, hogy mit jelentenek ezek a szavak, de csak most kedden fogtam fel valójában.
Az történt, hogy kedden is haza akarta hozni a zsákját és minden benti cuccát. Én kértem, hogy hagyjuk bent. Nem akarta, őrjöngött. Próbáltam érvelni, hogy dehát mindenki bent hagyja, mire kapásból mondta, hogy de_én_nem. Megint hallhatták az óvónők és szülők is. Sík ideg lettem, és a sokadik kérés-őrjöngés párbeszédünk után azt találtam mondani, pontosabban sziszegni a fogam között iszonyú idegesen, hogy oké, hazavisszük, de te cipeled, és nem veszünk fagyit, és nem megyünk a Camponába. Így is lett. Bepakolt. Cipelte. Én olyan ideges voltam, hogy nem szóltam hozzá se a 19-esen, se az autóban. Ő se szólt semmit. Otthon mondtam a férjemnek, hogy ő se szóljon semmit. Annyit azért megjegyzett, miután elmondtam a sztorit, hogy de hát még csak három éves... Ez bántott a legjobban, hogy képtelen vagyok elbírni egy három évessel. Nyugtatónak levonultam a számítógéphez, a gyerek nem látta, hogy hol vagyok. Kábé fél óráig keresett fenn, anyázott elanyátlanodva, aztán lejött. Majdnem sírt és azt mondogatta csendben, hogy "itt vagy anya?, úgy hiányoztál". Erre persze elszállt a mérgem, megölelgettem, és ezt bírtam mondani: "Ne haragudj, de olyan szomorú voltam, amiért nem hagytad bent az oviban a zsákot és a ruhákat. Holnap ott fogod hagyni?" Nézett rám, már majdnem sírt, jöttek a könnyek, szipogott, hüppögött és nagyon csendben azt mondta, hogy: nem.
Na ebben a pillanatban jöttem rá, hogy én mekkora egy barom vagyok. Ez a kis tündér képes volt kibírni, hogy cipeltettem vele a nem kicsi zsákot, nem szóltam hozzá, zsaroltam és büntettem, és még ezek után is ragaszkodott a döntéséhez. Hát hála az égnek.
Másnap az óvónéni csendben odaszólt, hogy anyuka, nyugodtan vigyék haza a zsákot, ha majd idetartozónak érzi magát a gyermek, akkor majd itthagyja, higgyem el. Kicsit se volt cikis, nyilván jól elpirultam, de mivel már magamtól is rájöttem, ezért meghagytam neki az élményt, mosolyogtam, megköszöntem a tanácsot és megigértem, hogy emiatt többet már nem fogok hisztizni.

Odafelé Stevie méltán népszerű leírásának szemem előtt tartásával navigáltam az én drága jó uramat, akinek mindig elfelejtem, hogy van némi kis pánikrohama, kapu illetőleg kereszteződés esetén. Ezért is lehetett, hogy megfelelő áhitattal ültünk néma csendben hátul a gyerekkel, végig. Aki is példás magatartást tanúsított, végig. Néha teljesen kitekert pózban, mondat közben, bekötött állapotban képes volt elaludni, akkor jó volt, mert akkor nem lehetett se megszólalni, se pánikrohamot kapni.
Szerbia, Macedónia útvonalban semmi gáz nincs, hacsaknem a határok. Kissé elszoktunk már az efféle hülyeségektől, például sor mellett őgyelgő fegyveres tinédzser rendőr. Tisztára felesleges amúgy, mert csak a szerbek mutattak érdeklődést az útleveleink belseje iránt, a görög határőr például csak kívülről nézett rá, ami azért jó, mert a magyarországi schengeni határ öt óra (is lehetett volna visszafelé), de a görög schengeni határ így csak öt másodperc volt. Gondolom, valami fordítási hiba lehet a schengeni szerződések különféle nyelvi változataiban.

Makrigialos falu elég kedves hely. A szállásunk kívülről elég jól nézett ki, belülről pedig nem. Tranzitszállásnak se megy el, hát még két éjszakára. Ájulásos alvás után másnap reggeli tengerbe rohanáskor az első percben szereztem egy ostorcsapásszerű medúzacsípést, aztán körülnéztem, hogy ja, senki nem fürdik. Ezek után a délutáni vacsora alkalmával az északi szokásoknak megfelelően mustárral és ketchup-pel akarták adni a girost. Na én ekkor már tudtam, hogy visszafelé nem erre jövünk. A délután többi részét a szálloda medencéjében töltöttük, valamint megismerkedtünk egy gyermekhez korban illő kisfiúval, akit Herkulesnek hívtak, és voltunk játszótéren is.

Tolóba harmadik nap hajnalban indultunk, hogy meg tudjuk nézni a mükénéi kori Orchomenost, ami a Thermopülai szorostól kicsit délebbre van Athén felé, de nem ugyanaz az Orchomenos, mint a Pelopponésszoszon, mert ugye ezek két különböző helyen vannak, de hogy miben is különböznek valójában azt sose tudjuk meg, mert nem találtuk meg. Legalább tíz percet kerestük, ennyi a férjem tűrőképessége. Vagyis lefordultunk az E75-ről, autóztunk 20 km-t, beértünk O. faluba, a szokásos archeológiai útjelző táblákat követtük, de csak bizánci kori dolgokat találtunk, ami fúj, mert nem elég régi. A fellegvárat nem találtuk, talán mert fent volt a hegyen, de a hegy lábánál nem nagyon voltak táblák, csak néhány kóbor macska. Úgyhogy visszafordultunk az E75-re, irány Athén, aholis Elefsina kiírásnál kell lefordulni, amit idegesen simán el lehet nézni, de résen voltam.

Aztán a Korinthoszi csatornán átérve elkapott minket az az érzés, ami ilyenkor el szokott kapni minket. Innentől ez már egy másik világ. Argolis – nekünk legalábbis – az a hely, ahol jó lenni. Olyan hangosak a kabócák, nem is emlékeztem, hogy ilyen durván üvöltenek, de egy-két nap alatt simán hozzászoktam. Nem akarnám tovább fokozni, de a Nemea utáni leágazástól már egyszerűen összehasonlíthatatlan a levegő, balra Mükéné, mindjárt Nafplion, hirtelen Tolo. Hihetetlenül jó hely, még az olaszok is ide járnak hétvégére. Komolyan mondom több a digó, mint a görög.
A strandja abszolút gyerekbarát. Pár méter széles part, amit a végén hegy szegélyez, onnan elfutni nem lehet. A víz kristálytiszta, még egyszer leírom, mert ez annyira durva, hogy: kristálytiszta. Feszített víztükör. A gyermek a langyos hullámszéleken tartózkodott folyamatosan, úszógumiban se sodródott többet plusz mínusz tíz méternél, kifelé meg nem tudott jönni, mert forró a homok. Ilyenformán jól elvoltunk minden délelőtt, én döglöttem a napon, uram úszkált, gyermek kulturáltan egyedül szórakozott. Egy körül felmentünk, ettünk valami akármit, aztán aludtunk kábé ötig. Utána hétig megint strand. Fel zuhanyozni, le sétálni, enni. (Éttermekben példás magatartást tanúsított, giroszból kiszedett húst evett külön sültkrumplival és a görög saliból kiszedett uborkával plusz szívószálas üdítő.) Aztán alvás. Este tíztől reggel hétig. Ez ment nyolc napig. Kiolvastam két Agatha Christie-t, megettünk egy csomó jó kaját, elszórtunk egy zsák pénzt hülyeségekre, például fagyi, nyalóka, homokozójátékok, zenélő kínai műanyag mobiltelefon cukorkával (1,5 EUR, hülyének is megéri, hát még egy tündér kisfiúnak).
Megnéztük Mükénét, Tirünszt, fagyiztunk és játszótereztünk Napflionban, valamint a Toloi iskola mellett. Gyermek abban a korban van, amikor nem tűr ellentmondást, minden játékkal ő játszott, pedig tele volt a tér. Én gondolatban játszottam, azzal, hogy mi lenne ha ide járna iskolába. Balra a giroszos, jobbra a szálloda, szemben a tenger. Uram valami napágykipakoló lenne, én meg mondjuk az internet caféban dolgoznék.
Ez egy nagyon jó honlap, külön kiemeltem Mükénét és Tirünszt.
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2573
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2382

Szállás: Terra Reisen-en keresztül a John and George szállodának a megtévesztés miatt Aris névre hallgató apartmanjában laktunk. Valójában a szálloda saját apartmanja volt, nem az Aris, illetve az ugyanilyen nevű (tehát Aris) hotel, az nem ugyanez, hanem az a kis strand első épülete. 220.000 Ft volt összesen, kábé 100 EUR/nap. De olyan is volt. Öregek vagyunk már a gagyi meg a lutri szállásokhoz, ami vagy nem jó vagy nem jó általában. A görög amúgy se egy nagy lakóingatlankultúra, ők ugye inkább színházban meg sportcsarnokban királyok. Ennek megfelelően a lakások, szállások, apartmanok, desőt a hotelek is szigetelés, ajtózsanérozás, csempeillesztés és derékszög nélkül készültek. Nem is ezért szeretjük őket, szóval nem baj ez, csak fárasztó. Ezért a sok éves tapasztalat miatt a John and George méregdrága szobái mellett döntöttünk, szerencsére. (Két szoba, egy étkező, egy előszoba, egy fürdő bidével ehhehe, és a két szobából egy hatalmas tengerre nézős szivacsospárnás fémszékes erkéllyel.)

Tolóba mindenképpen valami autóval kell menni, mert Athéntól elég messze van, a taxi-transzfer 100 EUR. Akkor már a bérelt autó is jobb, mert az két hétre nagyjából 500 EUR. De repjeggyel együtt az meg már meglehetősen sok eur, úgyhogy a legolcsóbb megoldás az, ha saját autóval gurul végig az ember a Balkánon. Autó jól bírta, de utolsó előtti-előtti napon leesett a belső visszapillantó tükör. Aria faluban, az Epidavrosi leágazás után száz méterrel Napflion felé találtunk autószerelőt. Először bementünk egy jól kinéző Bridgestone feliratú helyre, ahonnan tovább küldtek egy electric auto nevű helyre, kb. 100 méterre. Onnan visszaküldtek Makis Karougos nevű helyre, de ezt már kedvesen lebetűzték meg leírták, mert franc se tudja kiolvasni gyorsan a görög betűket. Ez se volt messzebb száz méternél, de eleve nem vettük számításba, mert konkrétan egy roncstelep volt. Miután bementünk kijött két jómunkásember. Uram orruk alá nyomta a leesett tükröt, és szép lassan magyarázta nekik, hogy im-busz-kulcs. Látod? Im-busz-kulcs. Ephariszto. Megértette, megragasztotta, beimbuszkulcsolta. Én közben nézegettem a gyermekkel a kóbor macskákat, és szorongattam a húsz valamint ötven euróst, gondolván, hogy Magyarországon egy külföldi rendszámú autó ideges sofőrjétől minimum tízezret leakasztanak. Makis Karougos azonban azt bírta mondani végül, hogy öt euró, és visszaadott tizenötöt a húszasból. Állam leesett. Ráadásul másnapra visszarendelt minket ellenőrzés végett. Kiakirály.
Másik ilyen bakker-mik-vannak élményem akkor volt, amikor épp ültünk a fagyizóban Toloban, és megérkezett egy ember, tízezer lufival a kezében. Gyermek tágra nyílt szemmel nézte egy ideig, mert nem értette minek ennyi lufi a bácsinak. Én épp nem akartam felvilágosítani, mert épp elég hülyeséget vettünk neki így is, úgyhogy közömbös arccal néztem magam elé. Aztán amikor megfordult az ember, láthatóvá vált egy táskarádiószerű nyugtaadó gép a hátán. Nyug-ta-a-dó-gép. A lufis cigánynál. Kikészültem, komolyan.
Interneteztem is, néha a délutáni alvás alatt. A kompjegyet is online terveztem lefoglalni, mert úgy is le lehet. Aztán végül nem lehetett, mert a paleologos lefagyott. Miután két napig néztem és egyeztettem, hogy melyik komppal is menjünk, miután lemértem az autót, mert még a hosszát is meg kellett adni, miután kitöltöttem az ezer adatunkat négy oldalon keresztül okéztam és nexteztem, és végre a book now gombra böktem, akkor azt mondta, hogy sorry. Idegbeteg lettem, és elmentem a culturetravel-es lányokhoz, mert az indexen azt olvastam, hogy jófejek. És tényleg. Hoztak nekem jegyet. Így hát hazafelé már komppal jöttünk. Azért érte meg a sok euró és a 20 óra, mert így nem kellett két teljes napot autózni és közben két napot tranzitálni a gázgíroszos és medúzáspartos Észak-Görögországban.
Patras kalandos egy kikötő, nem nagyon szórakoznak tájékoztatással. Kis zsebkendőnyi táblák alapján mégis elsőre megtaláltuk. A check in hajótársaságoként külön épületben van, még a kikötő területén kívül. A komp pár percet késett, és irdatlan mennyiségű kamion és autó gurult ki a gyomrából, mire mi begurulhattunk. Aztán egy szállodai recepció-szerű pultnál kellett várakozni a 8. emeleten, aztán egy vámpírszerűen elegáns fickó kísért minket a hightech űrkabinig, és már indultunk is. Volt sok kávézó, étterem még játszóház is. Mindenhol ment a tévé és az olimpia. Volt még high speed satellite internet is, de a high-t csak a nagyzolás miatt írhatták ki rá. 4 EUR-ba került egy fél órás kártya, password stb, összesen az Index főoldal jött le, és megnéztük az időjárást. Anconában hamar kicsekkoltunk, Olaszországban simán jöttünk a sztrádákon, összesen egyszer pisiltünk Padovában. Ez azért nagy hír, mert kifelé még pelus volt a gyermeken. Tolóban már éjszaka se vette fel, és hazafelé se kellett. Mondjuk emiatt jól mutathattam a kompon a kiszállás-beszállás alkalmával, mivel egy kistáska és egy nagytáska mellett még egy bilit is szorongattam a kezemben, plusz a gyereket.
Este 11 volt, mire átgurultunk a magyar határon. Körmendnél nagy kegyesen átültem a volánhoz, a gyermeknek meg elkezdett ömleni az orravére. Biztosan az osztrák dimbes-dombos-alagutas rohanás miatt. Nyolcas útra nem emlékszem tisztán, a nullásnál már kicsit jobban voltam. Hajnal kettőre értünk haza. Jövőre elvileg nem oda megyünk, de elvileg minden hazaérkezésnél ezt szoktuk mondani. Azért, ha valaki tud olyan homokos, kristálytiszta, nem túl hullámos, egyáltalán nem zsúfolt, biztonságos, szép és repülővel is egyszerűen megközelíthető tengerpartot, az szóljon.