Odafelé Stevie méltán népszerű leírásának szemem előtt tartásával navigáltam az én drága jó uramat, akinek mindig elfelejtem, hogy van némi kis pánikrohama, kapu illetőleg kereszteződés esetén. Ezért is lehetett, hogy megfelelő áhitattal ültünk néma csendben hátul a gyerekkel, végig. Aki is példás magatartást tanúsított, végig. Néha teljesen kitekert pózban, mondat közben, bekötött állapotban képes volt elaludni, akkor jó volt, mert akkor nem lehetett se megszólalni, se pánikrohamot kapni.
Szerbia, Macedónia útvonalban semmi gáz nincs, hacsaknem a határok. Kissé elszoktunk már az efféle hülyeségektől, például sor mellett őgyelgő fegyveres tinédzser rendőr. Tisztára felesleges amúgy, mert csak a szerbek mutattak érdeklődést az útleveleink belseje iránt, a görög határőr például csak kívülről nézett rá, ami azért jó, mert a magyarországi schengeni határ öt óra (is lehetett volna visszafelé), de a görög schengeni határ így csak öt másodperc volt. Gondolom, valami fordítási hiba lehet a schengeni szerződések különféle nyelvi változataiban.
Makrigialos falu elég kedves hely. A szállásunk kívülről elég jól nézett ki, belülről pedig nem. Tranzitszállásnak se megy el, hát még két éjszakára. Ájulásos alvás után másnap reggeli tengerbe rohanáskor az első percben szereztem egy ostorcsapásszerű medúzacsípést, aztán körülnéztem, hogy ja, senki nem fürdik. Ezek után a délutáni vacsora alkalmával az északi szokásoknak megfelelően mustárral és ketchup-pel akarták adni a girost. Na én ekkor már tudtam, hogy visszafelé nem erre jövünk. A délután többi részét a szálloda medencéjében töltöttük, valamint megismerkedtünk egy gyermekhez korban illő kisfiúval, akit Herkulesnek hívtak, és voltunk játszótéren is.
Tolóba harmadik nap hajnalban indultunk, hogy meg tudjuk nézni a mükénéi kori Orchomenost, ami a Thermopülai szorostól kicsit délebbre van Athén felé, de nem ugyanaz az Orchomenos, mint a Pelopponésszoszon, mert ugye ezek két különböző helyen vannak, de hogy miben is különböznek valójában azt sose tudjuk meg, mert nem találtuk meg. Legalább tíz percet kerestük, ennyi a férjem tűrőképessége. Vagyis lefordultunk az E75-ről, autóztunk 20 km-t, beértünk O. faluba, a szokásos archeológiai útjelző táblákat követtük, de csak bizánci kori dolgokat találtunk, ami fúj, mert nem elég régi. A fellegvárat nem találtuk, talán mert fent volt a hegyen, de a hegy lábánál nem nagyon voltak táblák, csak néhány kóbor macska. Úgyhogy visszafordultunk az E75-re, irány Athén, aholis Elefsina kiírásnál kell lefordulni, amit idegesen simán el lehet nézni, de résen voltam.
Aztán a Korinthoszi csatornán átérve elkapott minket az az érzés, ami ilyenkor el szokott kapni minket. Innentől ez már egy másik világ. Argolis – nekünk legalábbis – az a hely, ahol jó lenni. Olyan hangosak a kabócák, nem is emlékeztem, hogy ilyen durván üvöltenek, de egy-két nap alatt simán hozzászoktam. Nem akarnám tovább fokozni, de a Nemea utáni leágazástól már egyszerűen összehasonlíthatatlan a levegő, balra Mükéné, mindjárt Nafplion, hirtelen Tolo. Hihetetlenül jó hely, még az olaszok is ide járnak hétvégére. Komolyan mondom több a digó, mint a görög.
A strandja abszolút gyerekbarát. Pár méter széles part, amit a végén hegy szegélyez, onnan elfutni nem lehet. A víz kristálytiszta, még egyszer leírom, mert ez annyira durva, hogy: kristálytiszta. Feszített víztükör. A gyermek a langyos hullámszéleken tartózkodott folyamatosan, úszógumiban se sodródott többet plusz mínusz tíz méternél, kifelé meg nem tudott jönni, mert forró a homok. Ilyenformán jól elvoltunk minden délelőtt, én döglöttem a napon, uram úszkált, gyermek kulturáltan egyedül szórakozott. Egy körül felmentünk, ettünk valami akármit, aztán aludtunk kábé ötig. Utána hétig megint strand. Fel zuhanyozni, le sétálni, enni. (Éttermekben példás magatartást tanúsított, giroszból kiszedett húst evett külön sültkrumplival és a görög saliból kiszedett uborkával plusz szívószálas üdítő.) Aztán alvás. Este tíztől reggel hétig. Ez ment nyolc napig. Kiolvastam két Agatha Christie-t, megettünk egy csomó jó kaját, elszórtunk egy zsák pénzt hülyeségekre, például fagyi, nyalóka, homokozójátékok, zenélő kínai műanyag mobiltelefon cukorkával (1,5 EUR, hülyének is megéri, hát még egy tündér kisfiúnak).
Megnéztük Mükénét, Tirünszt, fagyiztunk és játszótereztünk Napflionban, valamint a Toloi iskola mellett. Gyermek abban a korban van, amikor nem tűr ellentmondást, minden játékkal ő játszott, pedig tele volt a tér. Én gondolatban játszottam, azzal, hogy mi lenne ha ide járna iskolába. Balra a giroszos, jobbra a szálloda, szemben a tenger. Uram valami napágykipakoló lenne, én meg mondjuk az internet caféban dolgoznék.
Ez egy nagyon jó honlap, külön kiemeltem Mükénét és Tirünszt.
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2573
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2382
Szállás: Terra Reisen-en keresztül a John and George szállodának a megtévesztés miatt Aris névre hallgató apartmanjában laktunk. Valójában a szálloda saját apartmanja volt, nem az Aris, illetve az ugyanilyen nevű (tehát Aris) hotel, az nem ugyanez, hanem az a kis strand első épülete. 220.000 Ft volt összesen, kábé 100 EUR/nap. De olyan is volt. Öregek vagyunk már a gagyi meg a lutri szállásokhoz, ami vagy nem jó vagy nem jó általában. A görög amúgy se egy nagy lakóingatlankultúra, ők ugye inkább színházban meg sportcsarnokban királyok. Ennek megfelelően a lakások, szállások, apartmanok, desőt a hotelek is szigetelés, ajtózsanérozás, csempeillesztés és derékszög nélkül készültek. Nem is ezért szeretjük őket, szóval nem baj ez, csak fárasztó. Ezért a sok éves tapasztalat miatt a John and George méregdrága szobái mellett döntöttünk, szerencsére. (Két szoba, egy étkező, egy előszoba, egy fürdő bidével ehhehe, és a két szobából egy hatalmas tengerre nézős szivacsospárnás fémszékes erkéllyel.)
Tolóba mindenképpen valami autóval kell menni, mert Athéntól elég messze van, a taxi-transzfer 100 EUR. Akkor már a bérelt autó is jobb, mert az két hétre nagyjából 500 EUR. De repjeggyel együtt az meg már meglehetősen sok eur, úgyhogy a legolcsóbb megoldás az, ha saját autóval gurul végig az ember a Balkánon. Autó jól bírta, de utolsó előtti-előtti napon leesett a belső visszapillantó tükör. Aria faluban, az Epidavrosi leágazás után száz méterrel Napflion felé találtunk autószerelőt. Először bementünk egy jól kinéző Bridgestone feliratú helyre, ahonnan tovább küldtek egy electric auto nevű helyre, kb. 100 méterre. Onnan visszaküldtek Makis Karougos nevű helyre, de ezt már kedvesen lebetűzték meg leírták, mert franc se tudja kiolvasni gyorsan a görög betűket. Ez se volt messzebb száz méternél, de eleve nem vettük számításba, mert konkrétan egy roncstelep volt. Miután bementünk kijött két jómunkásember. Uram orruk alá nyomta a leesett tükröt, és szép lassan magyarázta nekik, hogy im-busz-kulcs. Látod? Im-busz-kulcs. Ephariszto. Megértette, megragasztotta, beimbuszkulcsolta. Én közben nézegettem a gyermekkel a kóbor macskákat, és szorongattam a húsz valamint ötven euróst, gondolván, hogy Magyarországon egy külföldi rendszámú autó ideges sofőrjétől minimum tízezret leakasztanak. Makis Karougos azonban azt bírta mondani végül, hogy öt euró, és visszaadott tizenötöt a húszasból. Állam leesett. Ráadásul másnapra visszarendelt minket ellenőrzés végett. Kiakirály.
Másik ilyen bakker-mik-vannak élményem akkor volt, amikor épp ültünk a fagyizóban Toloban, és megérkezett egy ember, tízezer lufival a kezében. Gyermek tágra nyílt szemmel nézte egy ideig, mert nem értette minek ennyi lufi a bácsinak. Én épp nem akartam felvilágosítani, mert épp elég hülyeséget vettünk neki így is, úgyhogy közömbös arccal néztem magam elé. Aztán amikor megfordult az ember, láthatóvá vált egy táskarádiószerű nyugtaadó gép a hátán. Nyug-ta-a-dó-gép. A lufis cigánynál. Kikészültem, komolyan.
Interneteztem is, néha a délutáni alvás alatt. A kompjegyet is online terveztem lefoglalni, mert úgy is le lehet. Aztán végül nem lehetett, mert a paleologos lefagyott. Miután két napig néztem és egyeztettem, hogy melyik komppal is menjünk, miután lemértem az autót, mert még a hosszát is meg kellett adni, miután kitöltöttem az ezer adatunkat négy oldalon keresztül okéztam és nexteztem, és végre a book now gombra böktem, akkor azt mondta, hogy sorry. Idegbeteg lettem, és elmentem a culturetravel-es lányokhoz, mert az indexen azt olvastam, hogy jófejek. És tényleg. Hoztak nekem jegyet. Így hát hazafelé már komppal jöttünk. Azért érte meg a sok euró és a 20 óra, mert így nem kellett két teljes napot autózni és közben két napot tranzitálni a gázgíroszos és medúzáspartos Észak-Görögországban.
Patras kalandos egy kikötő, nem nagyon szórakoznak tájékoztatással. Kis zsebkendőnyi táblák alapján mégis elsőre megtaláltuk. A check in hajótársaságoként külön épületben van, még a kikötő területén kívül. A komp pár percet késett, és irdatlan mennyiségű kamion és autó gurult ki a gyomrából, mire mi begurulhattunk. Aztán egy szállodai recepció-szerű pultnál kellett várakozni a 8. emeleten, aztán egy vámpírszerűen elegáns fickó kísért minket a hightech űrkabinig, és már indultunk is. Volt sok kávézó, étterem még játszóház is. Mindenhol ment a tévé és az olimpia. Volt még high speed satellite internet is, de a high-t csak a nagyzolás miatt írhatták ki rá. 4 EUR-ba került egy fél órás kártya, password stb, összesen az Index főoldal jött le, és megnéztük az időjárást. Anconában hamar kicsekkoltunk, Olaszországban simán jöttünk a sztrádákon, összesen egyszer pisiltünk Padovában. Ez azért nagy hír, mert kifelé még pelus volt a gyermeken. Tolóban már éjszaka se vette fel, és hazafelé se kellett. Mondjuk emiatt jól mutathattam a kompon a kiszállás-beszállás alkalmával, mivel egy kistáska és egy nagytáska mellett még egy bilit is szorongattam a kezemben, plusz a gyereket.
Este 11 volt, mire átgurultunk a magyar határon. Körmendnél nagy kegyesen átültem a volánhoz, a gyermeknek meg elkezdett ömleni az orravére. Biztosan az osztrák dimbes-dombos-alagutas rohanás miatt. Nyolcas útra nem emlékszem tisztán, a nullásnál már kicsit jobban voltam. Hajnal kettőre értünk haza. Jövőre elvileg nem oda megyünk, de elvileg minden hazaérkezésnél ezt szoktuk mondani. Azért, ha valaki tud olyan homokos, kristálytiszta, nem túl hullámos, egyáltalán nem zsúfolt, biztonságos, szép és repülővel is egyszerűen megközelíthető tengerpartot, az szóljon.
