A gyermeknek csak egy keresztneve van. Pár naposan hihetetlen szúrós mongol nézése volt, mondta is a férjem, hogy inkább Dzsingisznek kellett volna nevezni. Tegnap este megint átkereszteltük, mert úgy lefejelt, mint Zizou Materazzit. Egy métert estem hátra, könnyem-nyálam egybefolyt, öt percig sírtam a fürdőszobában, annyira fájt az orrom, hogy nem tudtam hozzányúlni se. Úgy történt, hogy a pelenkázon állt, én adtam rá a bugyipelust. Mindig mondom neki, hogy 'kapaszkodni' és erre a vezényszóra megfogja a vállam, szinte átölel. A feje az enyémmel egy magasságban. Adja magát ugyan a szituáció, de honnan a bánatból jut ilyesmi az eszébe egy még beszélni se tudó, Kalákán és Teletubbies-n nevelkedett ártatlan kisgyermeknek? :) Fogta a vállam, belenézett a szemembe és durrrr. Miközben estem hátra, fognom kellett őt is, hogy ne zuhanjon le a pelenkázóról. A leesését apja akadályozta meg, aki a közben lelassult téridőkontinuumban valahogy egyszercsak bent termett és gyorsan megfékezte a pankrációt. Nekem még sajog az orrom, de szerencsére az én 15 kilós K1-es kis tündérem homlokán semmi nyoma nem maradt a tengapi akciónak.
