Nem tudom miből gondoltam, hogy a gyermeknek jó lesz ugyanaz az ostobaság, ami nekem se volt jó gyerekkoromban. Örült hatodika reggel a szokatlanságnak. (Ugyanezért fog örülni 24-én este is.) Örült annak, hogy letettük a kocsit a Batthyány téren, és buszok voltak körös-körül, és legjobban annak, hogy mentünk metróval, és aztán mindenhol fények voltak a sötét utcán. Annak is örült, hogy egy csomó kisgyerekkel lehetett rohangálni egy nagy teremben. És ennyi. Ehhez viszont nem kell elmenni se céges se semmilyen Télapó ünnepségre. Mindennek a tetejében az alliwant for xmas szólt márjakeritől, ami egész este bennevolt a fejemben. Jelenleg totál ki vagyok akadva és újragomboltam az egész decembert. Két-három év múlva úgyis megkérdezné a gyermek, hogy mi is az ünnep fogalma, tárgya, tartalma, célja. Lesz otthon meglepetés, lesz csomag és fa, és aztán a bölcsiben-oviban biztos lesz ének meg vers is, de én nem fogok hülye sztorikról hazudozni. A Télapót nem lehet negligálni, hiszen tele van velük a város, a tévé, a könyvek. De csak pont annyira létezik, mint a Mikiegér diznilendben. Egy mesefigura. Nem ő hozza vagy küldi az ajándékot. Nem létezik a Miklós és a Jézus nevű ember sem, mivel már nem élnek. Azaz ők sem tudnak eljönni és ajándékot hozni. (Bakker minden évben messiás? Nullalogika.) Az ünnep valójában nem más, mint fénykultusz a sötét télben. A díszkivilágított főutcáknak és a töméntelen csokinak van egyedül értelme ebben a nonstop csilingelő ostobaságban.
