Öltöztetem ma reggel, miközben én is öltözöm, sminkelek, pakolok, kaját készítek, bilit tisztítok. Húzom a pólóját, a zokniját, válaszolok ezer kérdésére. Leguggolok elé, mert ő áll, kezében egy berregő buborékfújóval, és koncentráltan nem figyel arra, hogy én mit erőlködök versenyt futni az idővel. A zokniját már sokadszorra nem sikerül felhúzni, mivel nem tolja bele a kis lábát, hanem forgolódik és elmélyülten magyaráz valamit a vonatokról. Nem bírom tovább, és ingerülten szólok, hogy most már elég legyen, vegyük fel azt a nyomorult zoknit, mert elkésünk. Mire lenéz rám, megfogja a fejem, mint a Jézus a szentképeken, és angyali nyugalommal szép csendben azt mondja nekem, hogy: "Anya... Türelmesedjél."
