fabiengyerek

Lehet, hogy hülyén hangzik, de félek a gyerekneveléstől. Folyamatosan szénné frusztrálom magam azzal, hogy jól csinálom-e. És ráadásul ezt igyekszem eltitkolni, főleg a gyermek előtt :)
Hozzátenném, hogy pedagógus diplomám is van, tanultam pszichológiát, de ez végképp semmit se számít :) Egyáltalán nem tudom alkalmazni. Még szerencse, hogy a jog valamivel egzaktabb :)
Összevissza írom itt a szmájlikat, és közben tiszta ideg vagyok. Valahogy meg kéne változtatnom a hozzáállásomat a dolgokhoz. Szorongok és negatív vagyok, ahelyett hogy örülnék annak, hogy van két fülem és nem vagyok szatyor. Sírok, hogy semmi szabadidőm nincs, mert nyilván nem akarok biztosítani magamnak. Csomó könyvet ki kéne olvasnom.
Meg kell tudnom, hogy mi a helyzet a kisgyerekkori félelemmel. A gyermek fél. Nagyjából szimbolikus, nagyjából konkrét. Fél az oroszlántól és fél a krokodiltól.
Az oroszlánról tudom, hogy a Kisvakond című mese miatt van. Amikor megjelenik, és bömböl, és a kisvakond megijed. Ezeket a részeket már nem is nézi egyáltalán. Persze lelkiismeret furdalásom lett, hogy az általam engedett és szerintem ártatlan mese félelmetes. És mindig eszembe jut, hogy Vekerdy szerint a tévé mekkora átok. És azért olvasom most Ranschburg Jenő könyvét, az Élet dolgai sorozatból, mert bízom benne, hogy felmentést ad valamelyest :) (Később leírom, hogy mire jutottam.)
A krokodil már absztraktabb dolog lehet. Egyrészt az egyik kisfiú a bölcsiben egyik napról a másikra, és most már szinte megállíthatatlanul elkezdett nagyon agresszív lenni; harap, karmol és nagy fájdalmakat okoz a többieknek. Nyilván ő az egyik tárgya a gyermekem félelmének, a kis bölcsis krokodil. De másrészt van olyan, hogy estefelé, az ágyon ülve felhúzza a lábát, és kéri, hogy bújjunk el, mert az ágy alatt ott van a krokodil.
Ebben a cikkben találtam, hogy az excentrikus állatoktól való félelem oka gyakran az apa. Hehe, majd szólok neki, hogy ne morogjon annyit. Vagy nem kéne egyáltalán ilyenekről olvasni, vagy mindent tudnom kéne, hogy ne idegeljem magam.