Nagyon szeret énekelni a gyermek. Ennek a refrénjét és a megy gőzöst néha magától is. Annyira édes, olyan, mintha egy ismeretlen nyelven énekelne, mert a jelentéstől teljesen függetlenül hangúlyozva boldogan húzza például azt, hogy elölűla maaaasiniszta, kíííagözöst, kíííagözöst igazít-ja. Régebben, amikor tényleg értelmetlen szavakat mondott, akkor gondolkoztam azon, hogy olyan, mintha külföldiül beszélne. Még kisebb (pár hónapos) korában pedig az foglalkoztatott a rengeteg szabad időmben, hogy mit mondanak a külföldi babák legelőször? Merthogy a magyar babák a szakkönyvek és a tapasztalat szerint is azt mondják először, hogy EÖ vagy HEÖ. Nálunk volt heö és hőőe is :) De az ö-betű nem tudom mennyire általános más anyanyelvű kisbabáknál...
Ebben a témakörben maradva, valamelyik nap arra jöttem rá, hogy a gyermeknek még teljesen mindegy, hogy mondok valamit, vagy énekelek valamit. Valószínűleg nem is tud különbséget tenni, mivel a beszédnek is van ritmusa és dallama is. Este most már rendszeresítette a kívánságműsort, és random módszerrel kér hol mesét, hol éneket, hogy versikét. Én azt bírom a legjobban, amikor egy könyvben minden egyes képre rámutat, és minden egyes képnél azt mondja, hogy: Ezt elmeséled korábban? :) Két mostani kedvence a csigaút (mojjattigát) [http://egyszervolt.hu/ret animációk 2006 Csigaút] és a teknősbékás mese (mojjatpíkát) [http://egyszervolt.hu/ret animációk, rajzfilmek Gyors-lassú], ami valójában csak egy kis animáció, de a hozzá költött prózában szereti. Ezen kívül van, hogy az összes kisautóját sorbaállítja, és mindegyikről kell mondanom egy mesét korábban. Kicsit lefáradtam, mire rájöttem a módszerre, amivel nagyobb agyi megterhelés (koncentrálás) nélkül el tudok mondani egymás után húsz kis mesét húsz kisautóról. Az egyszerűség és a didaktika kedvéért mindegyiknek az a vége, hogy és aztán bement a nagy kék dobozba, és szundikált reggelig.
