A terhességről és a szülésről kismillió dolgot lehet tudni, olvasni, keresni és találni. A gyermekágy a maga valójában valami miatt nagyon elhanyagolt terület. Terhesen valahogy nem éreztem át a fontosságát, nem lengte körül semmiféle misztikus köd. Tudtam a főbb paramétereket, elméletben remekül fel voltam készülve, mi problémám lehet, majd túlesek ezen is a cél érdekében. Viszont túl kellett élni.
A gyermekágyhoz képest a terhesség csak egy gyenge poén, a szülés meg egy vicc. Hivatalosan hat hétig tart. Másféle számrendszerben azonban, ha mondjuk az alvást nem is számoljuk időnek, akkor például a terhesség max. 6 hónap. De a gyermekágy ugyanebben a számrendszerben is legalább hat hét. Na ez a legdurvább. A nem-alvás.
Az első két-három hét totál káosz volt, semmi rendszer, semmi ismerős rutin, a gátseb fáj, a mozgás nehéz, a szoptatás fáj, és együttjár a méh fájdalmas összehúzódásával. Mindezen fizikai nyomorok mellett fájnak az érzelmek is, és fáj a felelősség is.
Az a baj az összes leírásokkal, hogy komolytalanok. Amikor olvastam őket, úgy voltam vele, hogy francot se érdekli mi az a lochia, meg biztos kit érdekel a gátseb, csak a szülésen legyek túl. Aha. Haha. A fizikai fájdalmak önmagukban elviselhetők lennének. A lelki fájdalmat (vagyis az állandó lelkizést, az óriási boldogságot, a tanácstalanságot, az apró döntések felelősségét) önmagában el lehetne viselni. A kettő együtt már kicsit durva. Kialvatlanul, azazhogy konkrétan alvás nélkül pedig egyenes út az önmarcangoláshoz, a bébiblúzhoz, a szülés utáni depresszióhoz. Nem tudom hogyan csinálja az, aki ezeket kihagyja, de gratulálok neki :)
A kívülállók számára nyers modorú keménycsávónak tűnő valójában gondoskodó macitípusú férjemnek köszönhetően nem kellett semmiféle házimunkát végeznem, tekintettel arra, hogy a mosáson és a vasaláson kívül mindent, tehát mindent megcsinált. [Ööö mindig is megcsinálta... :)] Bevásárolt, főzött, mosogatott, takarított, elment otthonról, ha már nem bírt elviselni :) És még így is nehéz volt.
Egekbe szökött hormonok mellett nem várható el a józan ész, igazából csak ennyit tartottam volna lényegesnek leszögezni a gyermekágyról.
A fontos dolgokat szerintem jól csináltam.
[Warning: észosztás (és öntömjénezés) következik, csak megfelelően alacsony prolaktin-szint esetén ajánlott a továbbolvasás.]
Szoptatás: Egy barátnőm gondos magyarázatának köszönhetően legalább erre fel voltam készülve. Volt valami videókazettája, és én két tenyeremet a szemem előtt kicsit szétnyitva típusú nézéssel, elképzelni sem tudtam, hogy én ezt valaha meg bírom csinálni. Ezért inkább nem is képzeltem el. Lelkemre kötötte, hogy a mellgyulladást elkerülendő már a kórházban legyen velem az Avent kézi mellszívó. Amikor a harmadik napon beindult a tej, akkor be is üzemeltem. Kérném mindenkinek, aki szereti, mivel tehát elkerültem a mellgyulladást. Három hétig minden szopi után fejtem, aztán három hónapig már csak este. Utána már egyáltalán. Egyszer volt csak kőcici-effektus, valami két hónap elteltével, amikor a gyermek már éjszaka kevesebbet evett, a bal mellem durván tele lett, de egy sima kimasszírozás megoldotta. A lefejt tejeket a fagyasztóban tároltam egy ideig, majd amikor már nem fértünk tőle, megszüntettem a tehenészetet, és egy barátnőm fél évvel kisebb kisfiának adtam az összeset. Így van a gyermeknek egy tejtestvére :)
A La Leche Liga remek írásai is sokat segítettek. [Hozzátenném, hogy néha azért kettővel kell osztani az ottani elképzeléseket, mert épeszű emberek számára kivitelezhetetlennek tűnik.] Abszolúte igény szerint szoptattam. Amikor megnyikkant a gyermek, akkor cicit kapott a szájába napszaktól és az előző cici óta eltelt időtől függetlenül. Anyósom bepróbálkozott a három órájával, valaki meg azzal, hogy éjszaka teáztassam, de nem hatottak meg :)
A cumi-sznobság se érdekelt. Négy hetesen kapott cumit, mert úgy éreztem jónak. Sírdogált délután, de nyilvánvalóan tele volt a hasa. Cici megnyugtatta volna, de attól féltem, hogy kidurran. Mármint a gyermek. A fürdésig már nem volt sok hátra, nem lett volna értelme, hogy elaltassam. Ezért kapott egy MAM cumit. Nagyon örült neki, azóta is jól elvan vele. Ez a típus bevált, de szerencsére nem ragaszkodik ugyanahhoz. Csere alkalmával leellenőrzi az újat, kicsit még ízlelgeti a régit, de gond nélkül vált.
Annyi tejet evett, amennyi belé fért. Hat hónapig semmi más, tehát egy csepp víz se ment le a torkán [kivéve persze a születése és a tejbeindulás között eltelt időben azt a néhány dl cukros vizet, ami sztem teljesen normális]. 3750 grammal született, majd fél évesen 10 kilós volt a szumós csöppségem. A legnagyobb parám a súlya volt. Nem hittem el, hogy fél év után leáll, de tényleg úgy volt. A második fél évben csak két kilót hízott.
A mai napig is még többször szopik, valamint cumizik.
Alvás és együttlét: A gyermek minden egyes rezdülésénél jelen voltam, főleg az elején. A kórházban végig velem volt. Kilenc hónapig minden lélegzetvételemet érezte a gyermek, nem értettem sose, hogy csak mert már erre a világra eljött, miért kellene hirtelen azonnal magára hagyni. Az első három hónapban vele aludtam (helyesebben abban a szobában voltam éjszaka is), egy ikeás kanapén. [A családos együttalvás nem merült fel bennem sose, merthogy férjnek dolgoznia, pihennie kell.] A kiságyában simán aludt, mivel nyikkanás esetén azonnal ott voltam mellette. Minden nyikkanás esetén. Tehát egész nap, minden nap. Nem bíztam másra. Három hónap után már csak hajnalban kelt fel enni, vagyis este 8-9-től hajnal 3-4-ig aludhattam a férjem mellett, már akár hat órát is egy huzamban. De ahogy megnyikkant, átfutottam a gyermekhez. Másfél éves kora óta úgy kel fel reggel, hogy nem sír, hanem gagyarászik, és türelmesen megvárja, amíg a biztosan érkező anyukája odaér hozzá. Ezért nem sajnálom az első négy nem alvós kórházi napot, és az első három nem alvós itthoni hónapot, és azt, hogy másfél éven keresztül minden elalvásánál jelen voltam.
Egy szűk keresztmetszet van ezzel kapcsolatban, hogy a bölcsiben majd el kell valahogy aludnia. A nem is olyan távoli jövőben. Két hónap múlva. Cici nélkül és nélkülem. Ennek kivitelezéséről jelenleg semmiféle elképzelésem nincs. Csak a szocializációban bízom, no meg a gravitációban.
