fabiengyerek

Elég nehéz úgy írni a terhességről, szülésről, satöbbi, hogy ne tűnjön giccsesnek. Jönnek mindenféle hormonok és attól sírásig butul le a nők jó része. Kivétel nem én voltam. Szerencsére kilenc hónapig zsilipeli magát az agy, azalatt egészen hozzá lehet szokni a tök ismeretlen jövőhöz, idegesítő babamama szakzsargonhoz*, és a furcsa jó érzéshez.
Augusztus végén az első nőgyógyászati vizsgálat és az első ultrahangos (UH*) kép okozta eufória után azonnal fizikális nyomor következett. Nem az volt a kérdés, hogy leszokom-e a cigiről, hanem hogy kibírom-e. A 16 évnyi öntudatos dohányzás utáni első tiszta hét totál kómában telt. Azt hittem kifolyik a szemem. Aztán már a terhesség miatt voltam totálszarul, így az elvonási tünetek konkrétan eliminálódtak. Nem hánytam, nem ájuldoztam, csak nem bírtam létezni az émelygéstől és gyomorégéstől. 12 hetes* korig nem tudtam se enni, se inni. A kávéundort szülésig nagyon durva szinten műveltem, ha valaki csak kimondta a szót, már rosszul voltam. Szeptemberben Korfura menet a charteren szerettem volna katapultálni, de legalábbis kényszerleszállni, amíg a lajhár stewardessek osztogatták a kávét. Elsősegélyként szagolgattam a frissítőkendőt. Undorból jól álltam, még szerencsére cigifüstundorom is volt, valamint érdekességképpen hűtőszag undorom. Mint később utánaolvastam, ez az első trimeszter* a legfontosabb a fejlődő magzat számára, és a leggázabb az anyuka testének. Ilyenkor még meg se mondja az ember a dolgot a munkáltatójának, merthogy három hónapig olyan izé, és közben az első három hónapban kéne egész nap aludni, és kerülni a vírusokat, az embereket, és egyáltalán.
A témában az első klikkelésem egy szüléskalkulátorig vezetett, amely ugyanazt az eredményt dobta ki, mint amit a doki tekert ki a kis korongján. Egy pofonegyszerű számítást is találtam valahol: utolsó menstruáció első napja mínusz három hónap plusz hét nap.
Elég sok időm volt, és eléggé semmit se tudtam a terhességről, szülésről pláne, úgyhogy mindenféle információkat töltöttem le magamba. Hamar felfedeztem, hogy az indexen távrendel egy olyan orvos, aki a szülészet-nőgyógyászat Csernus doktora. Jó a stílusa, meggyőző a tudása. Plusz meg van áldva hatalmas munkakedvvel, precizitással, és szerencsére grafomániával. A helyzetet (internetes tanácsadás) teljesen korrekten és profin kezeli. Dr. Laufer Gábor szülési útmutatója nemcsak nekem biblia. Ilyen pontosan és érthetően, röviden és mégis részletesen még soha nem láttam leírást a szülésről. Olvastam és jó volt megnyugodni. Léccilécci présgép akarok lenni kérem.
A második trimeszter eseménytelen hónapjai alatt végképp teletömtem a fejemet. Olvastam általános leírásokat a magzati fejlődéséről, infókat a kórházról, ahol szülni fogok, kelengyelistákat*, fórumokat, szüléstörténeteket*, betegségeket, babaruhaboltokat. Lassanként lettem csak okosabb, annyit tudtam elsőre biztosan, hogy nagyon idegesítők az otthonszüléses meg háborítatlan* szüléses öntudatos extra igényű libák. Lassan már mást se olvastam, csak a sok horrort meg okosságot. A szakzsargon első legidegesítőbb darabja volt számomra az, hogy hetekben számol mindenki. Ráadásul a fogamzáskor már két hetes a magzat. A mindenféle mérföldköveket csak hetekben adják meg, úgymint 16. héten van AFP-vizsgálat*, nagyjából a 20. hét körül érezni először a magzatmozgásokat, 32. héten száll le a kisfiúk heréje, és 37. hét után már nem koraszülött a baba. Blablabla ezer ilyen van. És mindegyiket figyeltem, és mindenféle előírást igyekeztem betartani. Szénné frusztráltam magam, ami jól sikerült :)
Felkerestem a védőnőt is, odaadta a kiskönyvet, de - bár én egy nagyon értelmeset fogtam ki - semmi újdonságot nem tudtam meg tőle. Azért havonta elmentem szépen vérnyomást mérni meg mázsálásra. Dokihoz is havonta mentem a magánrendelőjébe. A 18. héten volt a kórházban egy ún. genetikai UH, ahol egy specialist részletesen nézte a gyermek belső szerveit. A dokimnál mindig láttam a monitort, de még nem látszott a gyermek neme. Itt el volt fordítva, és nem volt egy beszédes a pasas. Halál izgatottan megkérdeztem, hogy látszik-e, mire teljesen közönyösen azt mondta, hogy ja. Fiú. És megmutatta a kukit a monitoron. Azt hittem leesek az ágyról. Valamiért elkezdtem örülni, mint állat, ötösével szedtem a lépcsőket, és egész nap vigyorogtam. Pedig ugye én ezt tudtam már a fogamzás másnapján :)
Januárban 4D UH-ra is elmentünk. Na az tényleg elképesztő moziélmény. Férjben ott tudatosult, hogy az alien a hasamban az egy gyermek. Kaptunk képet a tündér kis arcáról. Jó dolog a technika.
Harmadik trimeszter már fárasztó. Minden éjjel többször felkelni pisilni, nem lehet aludni rendesen, ember háta teljesen kész, cipőmet más kötötte be, autót (én speciel) már nem tudtam vezetni. Fontos munkahelyemen februárban dolgoztam utoljára, aztán, mintha sose lettem volna sztahanov workaholic, úgy elfelejtettem.
Otthon pontos rend szerint csináltam mindent, például a 34. héten már össze volt pakolva a táskám. Abban volt egy kicsi külön táska is only for szülőszoba. Az egész elég súlyos volt, mivel csokikat és fél literes kólát és vizet is beleraktam már. A 35. héttől kellett CTG-re* járni a kórházba, ami után a doki mindig megvizsgált. A táskát természetesen minden héten megautóztattuk.
Utolsó pár héten már elviselhetetlen voltam. Egy idegbajos, hisztis hordó. Gyermek mozgása volt az egyetlen jó dolog, nem is hittem volna, hogy szülés után hiányzik a rugdosás, és tényleg. Mindig akkor éledt fel, amikor lefeküdtem. Hajnalonta csuklott fél órákig, és olyankor ugrált a hasam. Már a férjem szabadidő nadrágjai se jöttek rám, és nem is mentem ki szinte a lakásból, úgy mozogtam, mint egy Mondosavan az Ötödik elem c. filmben. Egész nap interneteztem, valamint kakaósmuffint kevertem. Nem sütöttem ki, már sütőport se tettem bele a végén. Csak kikevertem és megettem. Minden nap.
Aztán a 39. héten csütörtök este ennek is vége lett.