Kábé 15 hónapos kora óta nem rágja-tépi-gyűri a könyveket ez a kisfiú, úgyhogy most már egy méternél alacsonyabban is tárolhatók. Sok karton leporelló mesekönyvünk van, nagy része több mint harminc éves kiadás. Egy egész szekrény gyerekkönyv várt engem anyunál, csak rá kellett venni magam végre, hogy átnézzem, átpakoljam, rendszerezzem a többezer könyvet, amit ránk hagyott. Sok időbe tellett, mire neki tudtam állni egyáltalán, aztán sok ideig is tartott (még mindig nem végeztem), mert a régi, ismerős könyveknek nem tudtam ellenállni, többet nézelődtem, mint pakoltam. Érdekes különben, hogy ezek a könyvek túléltek ennyi időt, a mostaniak meg két hónap után széjjelesnek. Pedig ugyanazok a kíméletlen kis kezek lapozgatják.
Egy nap egyszer biztosan rájön a gyermekre az olvasási láz, ami azt jelenti, hogy előcipeli a könyveket, és egyesével minden képre rámutat, és nekem meg kell nevezni, végig mindent. Néha azonnal újra rámutat valamire, nehogy csaljak :) Legtöbbször az egyik, hetvenes kiadású Nemes Nagy Ágnes által írt: Jó reggelt gyerekek című régi könyvemet kéri, ahol két kislány és egy kisfiú, felkel, fogat mos, öltözködik, reggelizik, majd elindul az óvodába. Leginkább leírom, hogy mi van a képeken, mert ez a vers önmagában nem érdekli. Viszont a sztorit képtelen megunni, mutatja magán, hogy fogat mos, meg fésülködik, meg zoknit húz, és persze ezt élvezi a legjobban.
