Van egy mondóka, amit tudomásom szerint minden egyes gyerek minden egyes nyelven imád.
Minden nyelven egy a dal énekelj velünk. Nem kell többé háború mert béke kell nekünk mert játék kell és víg kacagás és sok-sok jóbarát, ha egy akarattal építünk, csudaszép lesz a világ. Nem ez az, csak ez most hirtelen eszembe jutott. Én kérek elnézést :)
Szóval, a mondóka, amihez járul egy ismétlődő performansz: az édi kis ujjacskáit számolgatjuk mialatt ütemesen dünnyügünk valamit, utána jön a jól megérdemelt csikizés és a nevetés.
Nem és nem vagyok hajlandó azt mondani ebben a szituációban, hogy ez elment vadászni, meglőtte, hazavitte, megsütötte és mind megette. Mekkora hülyeség már?
Szerencsére babaúszáson - ha más nem is - rámragadt ez az általam régebben nem ismert, a pacifista énemnek - két szót átírva :) - nagyon tetsző, ugyanolyan performanszt kívánó mondóka; 'Hüvelykujjam almafa' címmel. Bemelegítésként kellett ezzel a versikével gyűrögetni a gyermek kezeit úszás előtt.
A 'tele lett a hasa tőle' zárósor remek alkalmat nyújt a csikizésre, de a vadászos kizárólag uccsó két sorát a változatosság kedvéért mégiscsak repertoáron tartom, mivel teljesen békés, és a csecsemők által imádott kukucs és/vagy csiki témájú elfoglaltság örökérvényű kultmondata: Kerekecske, dombocska, itt szalad a nyulacska.
