Még október utolsó napján voltam színházban, csajokkal megnéztük a Centrálban a Vízkeresztet. Ott ültünk a harmadik sorban, in front of Kiss Tibi. Az elején kicsit fura volt, hogy nem ugrál előttem harminc méternyi tömeg, de aztán már teljesen mindegy volt, hogy mennyire közel vagyunk vagy távol, mert sírva röhögtük végig az egészet. Ufószerűen elképesztő élmény volt, végig. A Kilégzés c. lemez anyaga és Shakespeare is teljesen kifacsarva. A szereplők, és viszonyaik tán eredetiek, de a történet és a karakterek nyilván nem. Teljesen mai volt, friss, vicces, sírós, adrenalinbomba. A színészek mind elképesztően impulzívak voltak, Magyar Attila pláne. Az külön ufószerű volt az egészben, hogy az egyébként érfelvágósan nyomasztóan zseniális számok sanszonszerűvé váltak, és a színészek énekelték őket. A 'Legyen vörös' c. számon konkrétan széjjelfolyt a sminkem, már az első sornál. Decemberben elviszem az uramat is. Ugyanott fogunk ülni, in front :)
