[Révai Gábor: Beszélgetések nemcsak tudományról]
[Révai Gábor: Beszélgetések nemcsak gyerekekről]
Kétszer két beszélgetés négy, a mi könyvtárunkban örökös tag és szociálisan releváns emberrel. Érdekes, hárman 35-ben születtek, a negyedik, Lukács Béla bácsi, mint legfiatalabb, 47-ben.
Nem tudom mit nyújthat a két könyv azoknak, akik még nem olvastak e négy embertől semmit, mert ilyen szemmel nem tudok nézni egyáltalán. Feltételezem, hogy ők sem fognak csalódni.
A két könyv szerkesztése annyiban különbözik, hogy az egyikben ugyanazon kérdésre egymást felváltva következik Ranschburg és Vekerdy válasza, míg a másikban előbb a teljes Csányi interjú, majd a teljes Lukács interjú olvasható.
Azt hittem, hogy a pszichológusok nem tudnak már meglepni, mert szinte mindent elolvastam, amit ők ketten írtak; pl. Vekerdy fültisztítós dajkarigmusáig már legalább öt különböző úton eljuthattam, cupp. A beszélgetés azonban nagyon személyes, direkt nagy teret ad az életrajzi adatoknak, különösen a zsidóság megélésének. A szakmával kapcsolatos részek azért érdekesek, mert a már ismert álláspontjaik színesednek különböző asszociációkkal. Mind Ranschburg Jenőt, mind Vekerdy Tamást nagyra tartom, sokat tanultam az írásaikból, és ez a beszélgetős könyv még szimpatikusabbá tette őket.
Lukács Béla bácsival szerintem lehetetlen unalmas és rossz interjút csinálni. Mi a tv-ből ismerjük, véletlenül. Kapcsolgatás közben annyit láttunk, hogy a Friderikusznál ül egy mosolygós bácsi, és érdekeseket mond. Elképesztően érthetően adja elő azt, amit szinte még meghatározni se tudok, annyira nem értem. Fizika, csillagászat, ilyesmi. Logikusan, humorosan, társadalmi okozati összefüggésekkel. Olyan lenyűgözően okos, én nem is tudom itt visszaadni azt az élményt, amit akár tv-ben, akár írásban nyújt. Mi rajongunk érte, komolyan.
Csányi a mi kiccsaládunk kiakirály listájának első helyén szerepel, megdönthetetlen előnnyel. Csányi Vilmost olvasva nagyon precízen, nagyon tisztán, tudományosan, definíciófüggően, lépésről-lépésre megérthetjük (nemcsak) a humánetológia alapkérdéseit. A könyvbeli beszélgetés közben ezer újabb kérdést lehetne még feltenni, és simán maradnak elvarratlan szálak; a gondolatvezetése sem tér el az írásaiban már megismerttől. A kérdések ugyan néha kizökkentik kicsit, ezért nyugodt szívvel ajánlható azoknak is, akik már minden gondolatát beépítették a saját világnézetükbe, mert szerintem érthetőbbek például a hogyanok és miértek. Egyébként Csányit nagyon veszélyes olvasni. Mindig kiderül a végére, hogy az ember, az egy állat.
Mindkét könyvet jó szívvel ajánlom, akár nyárra, akármikorra.
