fabiengyerek

Sokat autózunk, a gyermek meg én. Napi min. 60km/2h. A gyermek alapvetően jól tűri, születése óta hozzászokott a mindennapos utazáshoz, de a lekötözött két és fél évesek minden öntudatával és kreativitásával üti el az időt. Például enni-inni kér, én pedig vezetés közben adogatom hátra a keszket, kocsikeszket (kakaós keksz), kölesgolyót, ropit, és kulacsban vizet. Bonyolultabb élelmiszerek ki vannak csukva, mert nem humoros májkrémes ablakot törölgetni, csokimaszatos mancsnyomokat eltüntetni az első ülés hátulsó részéről vagy fél percenként egy nagy nyomással szökőkútszerűen szétfröccsenő kis dobozos őszibaracklevet felitatni papírzsepivel. Az autó hátsó része egyébként is úgy néz ki, mint egy játszótér tekintettel néhány plüssállatra, három-négy leporelló könyvecskére, egy katicás Samsonite gyermekhátizsákra és a jelentős mennyiségű kisautóra. Ezek jó szolgálatot tesznek az unalom ellen mondjuk három percig. Szerencsére érdekes útvonalon haladunk. Falu, autóút, nulláshíd, Duna, hatosút, rakpart, sok-sok különböző színű autó, érdekesebbnél érdekesebb tereptárgyak és élőlények. Ha a vezetéstől nem tudnék eléggé figyelni, akkor a gyermek kommentjeire hagyatkozom városnézésileg.
- Zőőőld, dudu mennie! Piros, nem dudu mennie! Anya, sárgán mentünk át! - Anyaaa, kék tutu, szia Thomas! - Anyaaa, meséld el a villamost, meséld el a zöld autót, meséld el a sok autót, meséld el a hidat, meséld el a motoros bácsit! - Odanézz traktooor! Odanézz naaagy daru! - A napocska elbújkált a felhő mögé. Itt vaaaan! Anya kérem a napszemüvegedet! Kérem a cumit! Monnyad két cicát. - Itt aarrra kell menni!!! Nem arra, arrrraaaa! Pizzát kell venni és arra kell menni (Campona felé).
Fentiekből kifolyólag többféle tevékenységet is választhatok a vezetés mellé. Vagy el kell magyaráznom, hogy miért nem arra megyünk, vagy mesélnem kell a sok-sok autóról, esetleg a buszvezető bácsiról, aki felkel reggel, és elmegy a végállomásra, aztán minden állomáson megáll, és az emberek leszállnak és felszállnak. Énekelhetek gyermekdalokat is, ha a gyermeknek úgy tartja kedve, márpedig úgy tartja. Ha halad a sor, akkor szoktam, ha több sávban állnak mellettem, akkor nem szoktam. Legjobb opció azonban, amikor rádiót hallgathatunk. (Zárójelben jegyzem meg a beállított adók jegyzékét: MR2 Petőfi Rádió 90%, a fennmaradó tíz százalékon osztozik a MR3 Bartók Rádió, a Rádió C, a Rádió Café és a Pont FM.) Ilyenkor is szoktunk énekelni, mert én szeretek énekelni. Gyermek is szeret énekelni, néha meg is lepődöm, hogy milyen jó ízlése van. A sor végeket énekli például hogy: szemembe, zsebembe, hajambaa, labamba.
Bírja még a Belga egyik refrénjét: az a baj, az a baj, az a baj.
Legjobb azonban, amikor a hiperkarma mindenki függ valamitől, mindenki függ valamitől szövegét énekli. Cumival a szájában :)
Iszonyat fárasztó reggel fél hatkor kelni, magamat elkészíteni, a gyereket felöltöztetni, dugóban bevezetni a városba, bemenni a bölcsibe, átöltöztetni, aztán berohanni melóhelyre, négyig megállás nélkül észt osztani, bölcsibe rohanni, átöltöztetni, dugóban hazavezetni, este fél hatra hazaesni. Fárasztó, de szórakoztató :)