Amikor hathetes volt a gyermek, akkor lenyomtam egy egész brutálnak nevezhető vizsgaidőszakot. Szakjogász. Nem a szívatás miatt volt brutál, az öt év után már nem játékos. Hanem, mert egy néhány hetes gyerek mellett kellett tanulni, a vizsgákat úgy kisakkozni, hogy csak egyszer kelljen lemenni Pécsre, és így 24 óra alatt három vizsgát lenyomni. Május volt, a férjem szülinapja. Kocsival mentünk. Árnyékban negyven fok. Délre leértünk. Panzióba berohanás. Szoptatás, fél óra minimum. Átöltözés. Gyermeket apjával hagyás. Izgulás, mint állat. Hogymileszmost. Éhen hal-e vagy sem. Hagytam ott fagyitejet. Egyetemre 10 perces rohanás, délután kettőre írásbelire beesés. Hat hete embereket se láttam, most meg iskolapadban ülök, tök furcsa érzés. Írásbeli megírás, utána két perc beszélgetés haverokkal, és rohanás a panzióba vissza. Szoptatás. Délután, hármunk életében először sétálás idegen emberek között Pécsen. Tök jó volt. Persze izgultam, nehogy valaki ráleheljen a gyermekre. Cipeltük hordozóban. Iszonyú nehéz. Beültünk a Zolibárba, amit amúgy Olivának hívnak. Kerthelyiség. Fák. Bodzaillat. Elképesztően erős bodzaillat. Szóltunk a gyermeknek, hogy héhelló, képzeld, ez a bodza :) Evés, panzióba rohanás, 40 fok, szoptatás, tanulás. Éjszaka tanulás, szoptatás. Fagyitejet kiöntés, hátha már nem jó, csomó friss tej lefejés. Tehenészet. Panzió mellett óriásemeletesparkoló építés, kurvahangos gépekkel betonozás, pont a mi ablakunk alatt. Férj este tízkor már lerohanás, ordibálás. Emberek mondták, hogy elcsúsztak, de nem hagyhatják félbe, mert a beton különben megköt. Bravó. Fél tizenkettőkor beton megköt. Éjfélkor óriási büfi. Hajnalban szoptatás. Felöltözés. Reggel nyolcra szóbelire rohanás az egyetemre. Vizsga tök jó volt. Ötös. Visszarohanás a panzióba, már át se öltözés. Szoptatás, közben a következő vizsga anyagának átlapozása. Mármint legyezőszerűen. (Minden vizsga előtt eljátszottam ezt.) Rohanás vissza az egyetemre. Bakker, legalább huszan várnak. Ott álltam, és féltem, hogy mi lesz, hogyha két órát kell várnom. A gyerekem éhen hal, mert biztosan nem akarja megenni a lefejt tejet a cumisüvegből, mivel még soha életében nem evett tejet cumisüvegből, és majd üvölt és az apja is vele. Ebben a szent meggyőződésemben szóltam hát elhaló hangon, hogy hé légyszi engedjetek előre, mert szoptatok, és ha sokat itt állok, lecsurog a tej a blúzomon. Fiúk mondták faarccal, hogy öööö jól van, menjek, tekintettel arra, hogy ez mekkora vis major. Menjek csak. Mentem. Köszi. Ötös. Mindent tudtam. Panzióba rohanás, de már szédülés. Szoptatás. Autóba beülés, recepciós srác rohan utánunk, mivel elpakoltam a szobakulcsot és a távirányítót is. Hátsó ülésen a gyermekkel aludtunk Pestig.
Annyira szeretem ezt a dalt: Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a hullik a sárga virágpor. Fönn meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren. Minden este éneklem. Ezt a pár sort csak.
